| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
úgy olvasztja eggyé, / Mint a szobor, kiről azt hallottam, érce megolvadt / S ellágyulva omlott le a tóba a víz iránti nagy szeretettől: / Nékem kín a szépség s fáj minden szeretet, titkomról sose |
| [Füst Milán - Óda pártfogómhoz] |
regibus / O et praesidium et dulce decus meum. / / Párfogóm ím' szörnyű hálától görnyedten / Hajolok le lábaid elé és esdekelve kérlek: / Töröld cipőd sarát fenkölt homlokomhoz! / Hisz néked köszönöm én |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
onnan, állj elő! / S ha sánta volnál netán: tudós púpos, aki mindig fázik, / egyre didereg... / Ülj le tehát a kályha mellé. Csend van ott. / Hamvába hull a tűz ugyis, már lobbanása sem zavar / S mi meg |