| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
ők hegyes kis csónakjaikon és figyelték a folyót, oh / jól ismerem őket! / Kétes derengés nékik ez a lét, a teljes valóságot ők csak nevetik... / De mit is várhatunk az íly halásztól, aki fenhéjázó s |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
erők / Vonúlnak itt, mint órjás látomások? / S lobbannak el? Hisz úgyis téli álom már nekem e földi lét, / Amelyből felriadok olykor s mint a fák, / Az ég felé jajongok s messzi fény, feléd, / S az Urat |
| [Füst Milán - Este van] |
lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. / Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, / E hegyén hátán bennem tornyosuló |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
kerengőzve kivirágzani egy sötét ablakon. / Homályos udvar ez, amelyre gondolok. / Itt éltem én e lét előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag' / Függőleges és lassú életem. / Egy asszony állt a kút |
| [Füst Milán - Panasz] |
folyvást elveszít belőle / s mindhiába... / Senkinek se kell a kincs... így jártam én. Oh végtelen e lét/ és tárgytalan! / S akármit mondanék, hatástalan! S ha átkozódom is, vagy ráznám / ökleim |
| [Füst Milán - A kalandor] |
a vándor... / És óhajtana lenni téli hó, / Vagy vágyna lenni pusztán délibáb / És mindaz: mi e földi lét fele, / Mely sápadtabb, mert nincs vérrel tele... / Mi eltünik s nem mondta: élni jó! / S vidáman |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
szavaimnál, mondják meg e gyengédek / s hallgatagok, / Mondják meg eskü alatt: mi emlékük ez a lét? Lásd, fekve / tünődik / S félénken hallgat valahány: az életet ő már feledé. / Holt királyfit |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
S ha elfáradtam, kis körömben bárhol bujtam el, lappangtam / titkosan. / Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly jó volt álom / mélye meleg köpenyed! / S időnként lengedezni zúzmarák |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
sötét. S hol felhőid osonnak el, / Egy kis csillag dereng ott s oly szelíd... / Súlyos teher e földi lét nekem. / Úgy mondják, mély álmomban meggyógyulhatok... / De nem lehet, aludni nem tudok. / S a |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
az átkozottak jártunk keltünk, elmerűlve, sóhajtozva, / őgyelegtünk, hízelegtünk, / Téboly volt e lét nekünk! És mit sem érő lomha gaz, / Amely burjánzik: annyi volt az ember s minden cselekménye |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
Mosolyogsz... s tán vissza se jönnél? Megóvom fénykoszorúd / S dédelgetem álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi / maradandó! / Hisz úgy látlak máris ködön át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz |