| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
igaz művészhez / / Sokféle az ember, ó költőm, van fenséges is gyengéden élvező, / S van olyan, ki létét egy másikkal úgy olvasztja eggyé, / Mint a szobor, kiről azt hallottam, érce megolvadt / S |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
most pendűlve feléled / S ez egyszer még elmélyül az éj is. Sok holdi poronty / Ilyenkor nyeri létét s a hold alá szalad nyavalyássa melegedni. / S ott rí megbabonázva, míg a többi bolond / Zabolátlan |