| [Füst Milán - Cantus firmus] |
semmiségbe / lobogni kezd az úton / bomolni kezd a pályán / s mint a megőrült csillag / okádja fájó lelkét/ forog és nincsen társa / dühöng és nincs ki lássa / százszor is megfiadzik / magát emészti falja |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
vívó, szép terv! / De ki lesütött szemmel jár, apró vizeket lel az erdőn: / S ha megitatja vele lelkét, így alkothat kedves remeket! / Lásd most egy méla dallam fuvolára jobban meghat, / Erősebb |