| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
nézték önnön keblükön az alvó kisdedet. / Parázs szaladt körül a földeken, a nap lement. / Fekete lett a domboldal és lombjai, döglött lovak / Hevertek rajta szanaszét... mert vad futás volt ez, izgalmas |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Ki tudja, kit őriztek ott s mely titkokat? / Oh sokat integettek onnan egykoron! / Ám utóbb néma lett, akár egy nagy lakat! / S négy sarkán négy torony |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
a lábatok nyomából pára lett / S a könnyetekből őszi felhő, / Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne részetek, / De mint a forgószél, úgy zúgtatok el innen sebtiben. / Áldott fiúk, hol |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
Uram, felékesítettél a földi téreken / S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy |
| [Füst Milán - Hajnal előtt] |
nem érdemlek már annyi gondozást, / De ott, de ott, az ablakokba' fenn / Kigyúlt a fény, világosság lett hirtelen / S megállitott, / Vaj' mi történik ott? / Már gondolom, légy gyengéd égi lány, / Ott |
| [Füst Milán - Öregség] |
szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot? / És hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett, mint a / szamáré valamely édes bús nevetéstől? / S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
És volt egy lányom is, / A kontya, mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg... / A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé vizelt, / S azt |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
Oh alhatsz már Dezső, a kő még itt maradt, / De ti már elrepűltetek, a lábatok nyomából pára lett/ S a könnyetekből őszi felhő, / Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne részetek, / De mint a |
| [Füst Milán - Panasz] |
Panasz / / Lassú e vén világ. S hiába ostromoltam én is. Rest lett/ torzonborz füled. / Oly lassan mozdulsz, mint az ősvilági szörnyek... álmosan / Mozdítod nagy |
| [Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
Gúnydal Pergolára / / Az édeságyú vágyú Pergola / Busásan issza ám a sört nagyon, / Hogy oly széles lett tőle tompora: / Ha ráül, hordókat lapít agyon. / S az öle négyölnyi mély, mint a tenger / Nem leli |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett befogni sebtiben s egy nagy / szekéren |
| [Füst Milán - Öregség] |
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna... / S aztán hát elment persze, csend lett végül is e vidéken. / De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy / másik, még |