más

[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
Ott sokkal több a csillag s mind sugárzóbb és kövér... / S e messzi világnak oly sok szokása más, a nép ott halkszavú / és búskomoly, / Ez volt hazánk. / De mért is szólni minderről, hisz vége van
[Füst Milán - Levél a rémületről]
vizek is. / A nép bezárta ajtaját előttünk, vad kutyáimat / Szidták a faluvégeken. Nem tudta persze más a titkomat, / Hogy nincs mit félniök, mert dúrva kezek közt is lágy maradtam. / Lám. Akár az erdők
[Füst Milán - Messzi fény]
Hajó megy el, a szörnyen messzi partok felé lendűl, / S a nap is, lángban álló gálya megy mögötte más égtáj felé... / Elmúlt a nap. És minden dicsősége, mint a jeladás / A nyugodt láthatáron áll. És
[Füst Milán - A holdhoz]
éjszaka / Ezért oly feketék. S ti kik annyiszor meggyötörtetek engem / S kiállhatatlan fajtát s más ily becsmérlést oly sokszor kiáltottatok / utánam szívtelenek, / Ím' elhagylak benneteket, mert
[Füst Milán - Egy csillaghoz]
remegsz / Magános csillagom. / Rád nem figyel a köznép. Hisz parány vagy ott, / Hol az égnek annyi más kevélye tündököl... / Szent haragot ki szórsz, borúd tüzét aki veted a libegő / boltozaton, / Hogy
[Füst Milán - Zsoltár - Ó Uram]
és piszokban élek / Én sírni sem akarok: és szemeim / Mély kútjai a vizet zuhogva ontják / Én más lehelletét útálom s gyakorta mosom kezeim / Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem
[Füst Milán - Oh holdözön]
bóbitás, / Megállnék most a lusta fényen / S ringatnám magam kevélyen. / Elomlanék, mint senki más, / Megnyílnék Néki, mint a nő / És hallgatnék, akárcsak Ő. / Oh holdözön, te végtelen! / Nem ér fel
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
Mint nagy viharban kis hullámfodor? / S vajjon kinek kiáltok én, ha más nem érti meg, / Ha senki más nem érti majd, mit mond e jajszó? / S hiába hallja, ész nem éri fel, hogy mit tanultam én, / Hogy
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
lejt is egykoron tovább, / Mint nagy viharban kis hullámfodor? / S vajjon kinek kiáltok én, ha más nem érti meg, / Ha senki más nem érti majd, mit mond e jajszó? / S hiába hallja, ész nem éri fel
[Füst Milán - Barátaimhoz]
de célt / nem ért soha. / Ne nevessetek rajtam. Csillag voltam, szerencsétlen siető! / S ha nektek más nem voltam is, egy gyengéd pillantás talán, / mely egyre csak bucsúzik tőletek, / És azért símogat
[Füst Milán - Reménytelenül]
itt? / Mi az, mi felvidít? / A könnyben termő burjánnal talán? / Csak árnyak vannak itt is, semmi más... / S oh mély homály föd el / S a karjaival itt is átölel / Az elmulás
[Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat]
mivoltod nagy fényétől új életre kél: / Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem... /... Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed / És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
Borzongni kezd és szinte megbomol... / Ki tudja, mért is nézel ránk oly szemrehányón? / S hogy más vidékre némán mért is távozol


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.