| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
NYILAS HAVA / / Ősz van, korán sötétül és künn esik. / Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek. / Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, / S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó, / Tengerzöld |
| [Füst Milán - A pásztor] |
sötét föld alól a gőz. / Kunyhójának akkor lángja éled / S míg nem egy félszeg gondján bíbelődik, / Magános asztalán hosszú időkig / Még a hűvös gyertyalángba réved. / S míg éji úton lándzsás éji csősz |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
révület lesz s elmerülve fájva / Reád emlékeznem vágyak harsány vásártere, nagy piarc / És abban is: magános, bús kiáltozásaim... / Nehéz a valóság nekem, futni segíts hát s feledni, oh isteni jóság, / Ki a |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
benne, mint a vadkanok. S a fekete kert / Ilyenkor termi meg sötét virágait. S te fenn remegsz / Magános csillagom. / Rád nem figyel a köznép. Hisz parány vagy ott, / Hol az égnek annyi más kevélye |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
Egy magános lovas / / Hol sohasem voltál azelőtt, az Arany Partok mentén / Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
sírás / Látom bűnöd innen kósza lélek én, ki véletlen hogy erre járok / S kinek szíve tiszta és magános, mint templomi csengetyű lézengő / bánata: / Jaj, jaj elfeledted, honnan származol: vídám valál s |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
egy színes szőnyegen. / / V. / AZ ÚJ SZOBRÁSZHOZ! / / Hidd el: egy kovácsra már régen gondolok! / Ki magános s egy országútnál tartja műhelyét / És patkolván a sziklás hegyvidék sok zömök állatát: / Ha jő |