| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
eldurvúlt / kezökkel, / Semhogy veszni engednék e drága élet legkisebb parányát, / porszemét, / S magát a létet viszont, mint a fityfiringet megvetik. / No nem, mi hozzájuk hasonlók nem leszünk. Legyünk |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
rám vicsorítanak / csúnya kutyafejeikkel: ) / Ámde a halott is halkan sírt, / Szelíd volt: átengedte magát egészen, vigyék el már, vigyék el! / ( Még nem ébredt fel másik életére s lelke, mint a csecsemőké |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
merre tévelyegsz? / És álmodom, hogy asszonytársad máris hívogat... / S ki tudja: beléd vette tán magát egy gondolat... / S a szemeim kitárva leslek, min nevetsz? / És látom, földre ejted fátyladat / S |
| [Füst Milán - Cantus firmus] |
okádja fájó lelkét / forog és nincsen társa / dühöng és nincs ki lássa / százszor is megfiadzik / magát emészti falja / vak ember lesz a végén / sírna de nincs ki hallja |