[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
tudom. S hogy nem beszélsz / Megértelek. Maradj csak csendesen. S a csendes, sötét apácára / bízd magad, / Az éjszakára bizd elárvúlt lelked. Majd ő megtanít / Hogy megszeresd új társaid / S barátokként |
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
látogatót! S ha ki azt akarod még világnak / valaki rongya, hogy szeresselek, / Bízd a szivemre magad, az még él! de szemtől szembe velem / többé ne kerülj |
[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
és répák, hízott borjak járják olykor űltödet / körül / S te lassan ingatod a fejed erre s titkaidat magad elhallgattatod: / Hogy nincsen hajnalod, mely néked énekelne s nincsen éjszakád, / Mely érdekelne |
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
Isten előtt / Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet. / S olybá tüntél vón' akkor magad előtt is, mint az oroszlán... / Rettenthetetlen szigor, de méltányod is ott ült vón |
[Füst Milán - Örökélet] |
alatt! / Magad vagy elméd ős talánya, / Örökre társad, síri mécsed... / S jaj, bús szerelmed vagy magad... / És életed örök magánya... / Ember, bűnös, bús kalandor, / Eltünődtem sorsodon: / Menekűlsz |
[Füst Milán - Tél] |
Lobogás volt itt, lázas vacogás, / lélek, ó árva vándor, / Pornak vándora, lassan vond ki magad innen, úgy akarom. / Ne figyeld a lobogást. Várj. / Amíg majd befordulunk valamerre valahányan s a |
[Füst Milán - Kutyák] |
Kutyák / / Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt üvöltve / Vonúltál el az ablak alatt, magad is állati rém, most végre / csendesűlsz. / Nem nézem vándorlásodat s tudom, / Nagy ívben fordúlsz el |
[Füst Milán - Szellemek utcája] |
ott senki sem. A szellemek utcája ez! / S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel / magad is / És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik. / Igen, szerettem egykor sok mindent: hajósok |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
2 / Ebédnél ülsz, vagy látlak, kolmizod hajad, / Vagy semmit sem csinálsz, csak ringatod magad... / S én nézlek s gondolom, ki tudja, merre tévelyegsz? / És álmodom, hogy asszonytársad máris |
[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
az éjfél majd körűled, meg se moccansz, ami / kérlelhetetlen, nem alkuszol vele, / Mert az vagy rég magad! S ha felhőid közt olykor eléd járúl / egy egy emberarc, / Te mozdulatlan várod őt, nem bíztatod |
[Füst Milán - Örökélet] |
árnyait / Elűzi édes napsütés: / De jaj, magadtól menekvésed / Nincs e földön s föld alatt! / Magad vagy elméd ős talánya, / Örökre társad, síri mécsed... / S jaj, bús szerelmed vagy magad... / És |