| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
én eltöprengtem éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe / Fúlt s a bús fenyők sötétje régen eltakarja: / S mint a rabló kullogott mögöttem boros |
| [Füst Milán - Öregség] |
csupa sugárzásba merűlve, ősz haját / verte a szél is / S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé. / S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek / a dombok / S az ötéves |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
tán a napba nevetek, mint őseim / És szellős lesz a lelkem, mint a virradat / S pihétlen tiszta és magasztos lesz az életem! / Oh nem úgy testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni / S két kezed |