| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
És csend van mindenütt. / Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő messzeségeken / S a napnyugat mögött mi lappang |
| [Füst Milán - Oh holdözön] |
akárcsak Ő. / Oh holdözön, te végtelen! / Nem ér fel hozzád értelem. / Miféle bűn a léted mélye, / Hogy jussod földünk annyi kéje? / Sugárzik ott fenn s én hagyom. / Nem szólok semmit, ő se szól |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
bujtam el, lappangtam / titkosan. / Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly jó volt álom / mélye meleg köpenyed! / S időnként lengedezni zúzmarák felett, vagy lenni sajátmagam / jégvirág / S |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
árnyak nőnek, / Olvadt ólom csöppecskéket hullat el az árnyék, / S a végtelen és nagytömegű tenger mélye pirosan tükörzik. / Hajó megy el, a szörnyen messzi partok felé lendűl, / S a nap is, lángban álló |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
áhitott hazája: végtelen! / Ó végső koppanás a szíven, végső döbbenet: halál! / ó minden szédületek mélye: régen várt magány! / Ó hallgatásnak jóleső zenéje: emlékeket súgó! / Ó jóleső hang a fülnek |