mén

[Füst Milán - Messzi fény]
nem tér többé, ami távozott. Ó messzi fény! / Az örök változás mivegre van? Vagy minden veszendőbe mén? / Az egek tornyai s az égő tűzzel teli árkok? / És lelkem is szegény? / S mi őt dorgálja, feddi? S
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
S mint ama nagyúr, ki járt pórul a vásáron s ha jő a böjt keserve, / egy szomszédos kolostorba mén: / Úgy én is: nem tűrök látogatót! S ha ki azt akarod még világnak / valaki rongya, hogy
[Füst Milán - Barátaimhoz]
titokba' sírt, / Majd elfordúlt mindattól, ami vonzza s elcsitúlt. / Még nem tudom, hogy mire mén? vaj' nem ordít e fel a sírban is, / akár az éhes farkasok, / Melyek vad tél időn a havas falvakat


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.