| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
S az ének íme elhangzott és vége volt. / A polgármester! kiáltottam én, de már ez nem is kellett, / Megállt a had magától is az öreg férfi mellett... / ( A nagy ének után fülünkbe' még elébb / Bezzeg sűket |
| [Füst Milán - Öregség] |
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé. / S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek / a dombok / S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. Ámde az Istenség / Nem |
| [Füst Milán - Tél] |
Mindegyre elhatalmasodik... / S menj most tovább! Képzeld el azt is, hogy már egész fagyott, / megállt, megúnta vándorlását, megmeredt, / S már itt harsog feletted az apokalypszis száraz kőförgetege |
| [Füst Milán - Kutyák] |
harsány valóság kiteljesűl, kitárúl és megáll. Sok hajnalt / láttam én! / Lovast a hídra léptetni... Megállt szemközt a napkoronggal. / Állt s fütyölt szegény / És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba |