| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
alá / S a bántott lélek menekűl s vidékeid vánkosára lehajtja fejét, / S míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők, / Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, álmatlan szegény / szeme lecsukódik, / S |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
Míg odalenn az ártéri szigeten keselyük / Lassan ereszkednek alá... s a tar fák koronáin sorra / megűlnek... / S hogy mit várnak? én tudom. Még él valamennyi vadállat, / Ki ott rekedt az iszap szigetén |