| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
S mi megöleltük volna ősz fejét / És sírtunk volna tán, akár a bűnbánó cseléd... / S a hold eközben ment az útjain tovább / Oh teli hold borús, nagyszemű, éji báb, / Tán asszony voltál egykor s visszajársz |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
tréfakedvelő lotyónak, / S amott hányt cigánykereket Frigyes, a hős / S a langy Dezső emitt panaszra ment/ Egy éji nénihez, hogy nem hagyom aludni őt / És éppen én, ki legbúsabb valék, / Oh alhatsz már |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
a halottnak, kiről álmodék! / Egy nagy csarnok felét láttam egyszer világosan ciprusokkal, / Onnan ment egy temetési menet szótalan, imbolygó / zászlókkal legelől / S a halottat egy kis fekete kocsin hat |
| [Füst Milán - Önarckép] |
ki régen hordja már szivében a halált, / Kárvallott számadó, megbántott, régi szolga / S ki birót ment el keresni, de nem talált |
| [Füst Milán - Katonák éneke] |
én igyam meg? / A fák közt volt egy kecskebak, / Amiatt volt a nagy harag. / Berengár király arra ment/ És meglátta a szemtelent. / Mert megmekegte őt a bak, / Amiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
Sok lovas poroszkált már e gömbölyű földön, Borzippa szülötte, / Menénusz! / Kis sárga lován ment lassacskán némelyik Mekka felé, ( árva / zarándok! ) másik / Északibb tájon sárga szántóföldek közt |