| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
után, / S egyszerre, mint az átkozottak látomása, / Úgy került elé az Alpesek mögűl / S a békességet menten felkavarta s boros lelkünket, mely rég / pihent: / Az órjás hold, / Ily félelmes még sose volt |
| [Füst Milán - A jelenés] |
meg előttük a Nap / meg a Hold / S mint a pulykák, kurrogva reppennek fel előttük a csillagok is / S menten szét is pattantja őket a rettenetes alázat. / S ők mégis míly komorak! No de mert csontokon átal |