[Füst Milán - A mélyen alvó] |
poronty / Ilyenkor nyeri létét s a hold alá szalad nyavalyássa melegedni. / S ott rí megbabonázva, míg a többi bolond / Zabolátlan veti bukfenceit, karikáz, / Gurúlva nevet és még egyszer fellobog élete |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
elszállt pőre lelkem s most bolyong, / S meghaltam egy világos kőszobor tövében, zord országuton, / Míg a várúr drága s habos husú almákat evett / S amíg egykedvűn kártyázott egy bús lovaggal, / S fehér |
[Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
s jött a tél. / A tájat szemlélted, komor világodat, majd sárga csillagod / Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog / komondorok / Járták az éjszakát s fel felugattak hozzád, mint a |
[Füst Milán - A pásztor] |
göndör fürt lehull, ) / S a nedves réten sír a vízmadár / S a pásztor botra tárnaszkodva vár, / Míg az éji falura a barna ősz / Kietlen csöndje űlt, s már hűs verem / Az égnek boltja. Melyre nesztelen |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
I. / GYÁSZ KAR / / Órjás boltívek homályán siránkozó mécs alatt ki térdelsz / S zokogsz elhagyottan, míg az orgona búg, mint a kiszakadó sírás / Látom bűnöd innen kósza lélek én, ki véletlen hogy erre |
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
állat, amely forrást lel, igyam / a szeme fényiből. / A kárhozat volt ez, oh Oidipúsz király! Míg átkozódtunk, / átkoztuk a kéjt s letéptük volna férfidíszeink... / Épp aznap, mikor sírtunk érted |
[Füst Milán - Egy csillaghoz] |
ha mind: az egész földi nép a folyók partján összegyűlvén / elmulasztott életéről / Néked énekelne, míg betelt az idők nagy futása, egykorig... / Oh kellenek e még neked? Felelj. A megtörténtet semmi jóvá |
[Füst Milán - Habok a köd alatt] |
mikép, / Kiváltak a ködből, majd eltűntek benne nyomtalan! / Csak orruk látszott ki a köd alól, míg elhaladtak s ki vontatta / őket? Senki se tudja. Az egyiken a kapitány reggelizett / A másikon épp |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
kincsek / Ódon fénye mögül s ki nem tudom, mi tartson vissza itten / Ifjút, még töretlen életűt, míg eltörődve végre menni kell... / S mért élni, élni, jajgató tömeg falatján még tovább / S mély sírba |
[Füst Milán - A pásztor] |
félszeg gondján bíbelődik, / Magános asztalán hosszú időkig / Még a hűvös gyertyalángba réved. / S míg éji úton lándzsás éji csősz / Korhol duhajt, ki csendjét felveré, / A kövér, sötét föld alól a gőz |
[Füst Milán - A szőlőműves] |
hol borpincék nehéz szaga terjed, / Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza... / S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed, / Vídáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
nehezék ereszkedik szivemre alá / S a bántott lélek menekűl s vidékeid vánkosára lehajtja fejét, / S míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők, / Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, álmatlan |
[Füst Milán - A pásztor] |
boltja. Melyre nesztelen / Szállong a sötét föld alól a gőz. / Kunyhójának akkor lángja éled / S míg nem egy félszeg gondján bíbelődik, / Magános asztalán hosszú időkig / Még a hűvös gyertyalángba |
[Füst Milán - Levél Kanadából] |
mozdulása / Vérvörös alakokat kerget fel mifelénk. / Csóka lépeget ilyenkor a házunk tetején... / Míg odalenn az ártéri szigeten keselyük / Lassan ereszkednek alá... s a tar fák koronáin sorra |