mind

a szíveket / Vad izgalom futotta tőle rögtön át meg át, / Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S

suttogjon az éjszakában, erre vársz? / S ha mind ott állna is, mert sok van itt boldogtalan, / S ha mind: az egész földi nép a folyók partján összegyűlvén / elmulasztott életéről / Néked énekelne, míg

aludni tudna égő két szemünk / S a nehéz gondolat oszolna könnyü köddé / S a borús homály alakzatja mind álom gomollyá! / Járunk s a távoli lámpa s a könnyes szemü csillag vet fényt nekünk, / De a zord

az ág / S örökre búcsút int az égnek kósza népe, / Körűlrepdesvén sáppadt homlokát... / Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, / Úgy megbámulja, mint a távozó csodát, / Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt

ez a vad hühó, e halelúja, mely a jó bukásán / mindíg hallatik? / S ezt mind felmérni? oh mivégre mind e forró kín s e szótalan / És vad acsarkodásaink az alkonyatok alján? Mért leselkedünk? / Lelkeddel

lenni / S magamba' forgok. / Nem hiszek a kinyilatkoztatásban / S hogy így néz ki megváltása után mind e nagy világ, / Hadd dalolok a megaláztatásban: / Minden gondolatom, mint az ótvar / És átok minden

is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy / világot, úgy, mint egykoron, / S jajonganom megint akár a szél, vagy átüvöltenem az

mikéntjeit... no lám! / Mily valószinűen tud hatni némely vallomás! / És mégis állítani merem, hogy mind e tanú hazudik. Félálom / játszadoz / Érzékeikkel. De még be is csempésznék közénk, kik való igaz

élen völgyön át és nagy kiáltozással / felverők / Az éj kábúltjait. De mégis oh hová? / Hová visz mind e tűz? Az éj határtalan! / S mint kiket furcsa ihlet szentelt szenvedélye űz: / Köztünk sok ember

De rád is néztem olykor csupa könny között... / Hol minden elmúlt: árny s a fény, / Hol mind eloszlott: bűn s erény, / Mert a Teremtés ős álmába öltözött, / Hol mindent elborít az ősi köd

mint az elfáradt / oszloptartó leányok, / Szeretni, kit eddig megláttam, derék ha volt és menni / mind előre daccal / S meghalni azután, meglátni végül is a fényt, mint aki eltévedt / És sokáig botorkált

köztünk olykor elmerengve, / Mintha várnád őket: e föld szűzeit, / Hogy jőjjenek Eléd s bánkódva mind/ És sírjanak! / Oh bontsák csak meg őszi koszorúikat s remek / Hajzatuk csudáit, úgy kérleljenek

ördög űl? / Különben honnan ez a vad hühó, e halelúja, mely a jó bukásán / mindíg hallatik? / S ezt mind felmérni? oh mivégre mind e forró kín s e szótalan / És vad acsarkodásaink az alkonyatok alján? Mért

S nem vállalkoztam többé kűzdelemre... / Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé / S a gondolatom mind: halálomé. / Nem hagytam el kemencém, bárki jött is, / Csak épp letettem forró eszközöm, / Az

holdvilága... / Kezdetben vélem akkor láthatatlanúl / Civódtak démonok, de később megsürűdve / Mind kivált a légből és testetlen ütlegekkel / Ütni kezdtek engemet és szidtak is: / Az egyik répát

már a régi rém, hiába zörget, nem / figyelsz, / Nem nézel már utána, mért zavar? Mivelhogy mind letűnt, / Akinek tartozol. S ki ott fenn jár, a lelkiismeret, / nemlétezőkhöz küld, hogy térdepelj

kesernyés ize! / Akit szerettem, rosszul szerettem, / Akit szerettem, hiába szerettem, / Barátaimat mind megúntam, / Sokat beszéltem, mit se szereztem... / Ó régi éjszakák emléke, unalmas / Éjszakák fájó

neki. / Bandzsít, kancsal, kopasz görög. / S egy katona megy ott, a lábait veti, / A bátorságát mind mellén viszi / S az árokparton ördög ráncigál zsidót / S egy sékelt ad neki. / Oh nagypénteki

is három, de négy király, / Az ujját felemelvén rólad suttogjon az éjszakában, erre vársz? / S ha mind ott állna is, mert sok van itt boldogtalan, / S ha mind: az egész földi nép a folyók partján

mint egy szegény vak állatot! /... Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de kifáradtam már! A szenvedés / Eloltja jajgatásom rőt tüzét

sötétebb egen / Másfajta csillagok járása van. Király, csodás e táj... / Ott sokkal több a csillag s mind sugárzóbb és kövér... / S e messzi világnak oly sok szokása más, a nép ott halkszavú / és búskomoly

S a sok, sok ember, ( aki nem láthatja másikát, lévén feketén / összetömörűlve a szinten, ) / Mind ujjongva dícsérte neved, hogy van, aki nagylelkű, aki forró / délben / Tündérszép látványosságot