| [Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
árny s a fény, / Hol mind eloszlott: bűn s erény, / Mert a Teremtés ős álmába öltözött, / Hol mindent elborít az ősi köd... / Hogy ezt az öröklétet mint tűröd |
| [Füst Milán - A magyarokhoz] |
szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek / ették virágaid, majd a vad burjánzás / Mindent ellepett utána, oly termés volt ez e térségeken emberek! / Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
leszel / magad is / És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik. / Igen, szerettem egykor sok mindent: hajósok énekét, / Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat... / Mi mindent szerettem, már nem |
| [Füst Milán - Utra kelni messzi menni] |
Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, / Úgy megbámulja, mint a távozó csodát, / Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt / S a dúrva végtelenben ver tanyát... / Őt meg kell nézni, mert az ég alatt |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
szerettem egykor sok mindent: hajósok énekét, / Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat... / Mi mindent szerettem, már nem tudom. / Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz, / Átjárt, hogy megvacogtatott |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
az ifjúságról / / Fogja lámpását s az arcomba világít... ( oh jól tudom, hogy ezt / teszi, / Mert mindent tudok én, ha alszom is. ) / S akárha szemeimre szállna rá a nap, a látás is megédesűl / Hogy csupa |