[Füst Milán - A fegyenc fia] |
S nehogy patkányt kiálts megint, ha este van. / S a sötétet se panaszold a fények alján, / Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked minden / árnyban... / Oh boldogabb, ki mint a szarvasok / Az |
[Füst Milán - Panasz] |
mondanék, hatástalan! S ha átkozódom is, vagy ráznám / ökleim, / Ordítanék, hogy megbomoljatok... mindez hiába van! / S ha majdan olvadott tűzcsepp gyanánt lehullok fenn a lázas / firmamentumon... / Ti mit |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
vendégük: beszédes / S a mesterségemben nem alkuvó... / Uram, felékesítettél a földi téreken / S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez |
[Füst Milán - Panasz] |
fel melléből s ki az / égmezőkre s ott esengne mindhalálig: / Semmit el nem érhet nálad, ásitasz... Mindez mivégre van? / Vagy én sem értem már az életet? Minek van hangom, / nem tudod? / Mint aki kincses |
[Füst Milán - Elégia] |
dolgokon foglalkozva / tünődik! / S szájára teszi ujját: hadd bánjon el ővéle az enyészet! / Mindez tetszésemre van. De lásd: tajtékos szájjal mégis / visszahőkölök, / Irtózva küzködöm, hátrálva vívok |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az állatokhoz jó? / Hisz tovább |