minek

itt. / Akár az álmodó, a másik oldalamra fordulok, / De nem álmodom már tovább. Mert nincs is mit. Minek a szó? / Hiába mondjátok, én sosem éltem

felépülsz pillanatonként, / még a hangod is hallik, / E roppant morgás... és visszaesel. / De minek a szó? Nincs többé dolgom itt. / Akár az álmodó, a másik oldalamra fordulok, / De nem álmodom már

mögül közelít és egyre növekedvén / Szétpattan fájó szíved előtt! / Nincs hát mit várni honnan s minek e huza vona, örökös / készületed? / Nem jó e aludni? S aki meghalt, gondold meg, jól aluszik. / S

S az ajkamon önhitt mosoly, ez egyszer végre megnézem a / tornyokat, / Miket nem láttam eddig... minek építették s nyújtózkodnak azok / fel a magas ég alá, / Ha én nem láthatom... Ha gyönyörködni bennök

már menni kell, / De én még itt maradhatok / S mért is ne tenném? / Sóhajra mindenkor van ok / S minek halnék meg ily korán, / Ha még egy pirkadatot láthatok? / Majd rózsaszín leszek s áradni fog

életemnek egyetlen tartalma! / Diák vagyok én még most is, / Egyedül élek, mint a kóró most is... / Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag / S konok, magadba mélyedő, akár a rab, / Kit mélyen sért a

óvta... s már végem is van, nemsokára elmulok, / Ó hogy panaszlom én még mindig e világi futásom, minek is / jöttem ide? / Hogy porba ejtettem a könnyem is itt... De megbántam én az / életemet. / Isten

nem tudsz mutatni pajtás, nem, olyat a / knídoszi táncmesterek se tudtak feltalálni, / Sem zenét, minek nekem? magam csináltam egykor / jó egynéhány dallamot / S azt dúdolgatom, vagy még azt sem

Semmit el nem érhet nálad, ásitasz... Mindez mivégre van? / Vagy én sem értem már az életet? Minek van hangom, / nem tudod? / Mint aki kincses zsákkal jár és folyvást elveszít belőle / s mindhiába

jó? / Hisz tovább szenvednek az állatok! / Mivel garázda vagy s mi voltál mindig is: kegyetlen! / S minek van köztetek oly sok biró? / Ha mintakép egy évezredben van talán egyetlen / S hogy minek volt az is

S minek van köztetek oly sok biró? / Ha mintakép egy évezredben van talán egyetlen / S hogy minek volt az is, mi végre tündökölt, / A sok közt oly kevés? / Nem tudja senki sem. / Oh szállj meg hát