mit

[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
megfordítaná / a gondjaink felé. / Övék a föld, mivel a bűn övék. Mit nékik tavasz szenvedése / s mit a fájdalom! / S az elhagyottak nagy sirása lenn a völgyek alján? / Egyeseknek fel volt tüzve kontyuk
[Füst Milán - A fegyenc fia]
A fegyenc fia / Ballada / / Fordúl a kulcs a zárban... / " Mit akarsz itt Almandól? " / " " Én vagyok a Szégyen Király. " " / " Azt ígérted, hogy elkerűlsz, / Úgy
[Füst Milán - Az egyik agg levele Zsuzsannához]
S az emberek nevetnek. / És mord vagyok. / Oh agg fenyő, / Míly istentelen vagy és vakmerő! / Mondd, mit akarsz? / Recsegsz, ha jő a zivatar / És elszakadsz. / Oh mord vagyok, igen. / Mit képzel az ilyen
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
vad acsarkodásaink az alkonyatok alján? Mért leselkedünk? / Lelkeddel akarsz gáncsot vetni tán, vagy mit akarsz? / vagy azt hiszed, / Hogy haragodtól megtorpan majd kinn a bűn, akár a vad folyók? / És
[Füst Milán - A kalandor]
s egy barát neve / Ilyenkor lobban el zsarátnokán. / Nem tudja ő, hogy merre tart / S nem emlékezik: mit akart / S nem kérdi többé, hol pihen... / Néz felhőt, lombot és kiken / Egy hűsebb élet fénye ott
[Füst Milán - Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez]
Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez / / Vaj' mit akartok tőlem, ti lányfejűek, / Oh keselyűk ti, őrjöngők, habos alkonyatban kik elűltök / S csakis
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára]
Meggyónsz előbb és nincs mit félni, / Ha elfogysz is, mint napfényben a vaj... / A Fanti utca tudna mit beszélni. / Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi hajdanán. / Óh édeságyú vágyú Pergola, / Én néked
[Füst Milán - Önarckép]
Hol vörös a földek szintje s nem legelész semmiféle nyáj, / De hol majd megpróbáltatik, ki mit bir el? / S ha nem ád ott az égi Atya enni, azt kitartom e? / S a szomjuságtól majd jajongok e? / S
[Füst Milán - Madrigál]
elmulasztád Trisztán. / Szerelmed már nem kell neki, / Ő világát már mással éldeli. / S mit ér, mit ér az égnek tornyait / Meghóditanod, mérned e föld minden dolgait? / Szerelmed már nem kell neki / S
[Füst Milán - Madrigál]
Az életedet elmulasztád Trisztán. / Szerelmed már nem kell neki, / Ő világát már mással éldeli. / S mit ér, mit ér az égnek tornyait / Meghóditanod, mérned e föld minden dolgait? / Szerelmed már nem kell
[Füst Milán - Madrigál]
Madrigál / / Mit ér, mit ér, végezned tisztán? / Az életedet elmulasztád Trisztán. / Szerelmed már nem kell neki, / Ő
[Füst Milán - Madrigál]
Madrigál / / Mit ér, mit ér, végezned tisztán? / Az életedet elmulasztád Trisztán. / Szerelmed már nem kell neki, / Ő világát
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
s önnön / halálával is cicáz / S az életét is hányszor veszti el üres reményekért? A létező világ / mit érhet már neki? / Játékon nyerte mindenét s azt játszva dobja el. / Oh igen, ők azok, kik szemébe
[Füst Milán - Halottak éneke]
a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az állatokhoz jó? / Hisz tovább szenvednek az állatok! / Mivel garázda
[Füst Milán - Objektív kórus]
nem mersz bús szemébe nézni... Nincs kenyér! / Oh ne kérdezzetek, / Hogy néma tekintete jajszavamra mit felel?... / Jobb nem beszélni, erről is hallgatni kell... /... Sok ember örök fájdalomban süllyed el
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára]
S úgy megtelsz tőle, mint a kan ló. / Papot hozass és nincsen semmi baj, / Meggyónsz előbb és nincs mit félni, / Ha elfogysz is, mint napfényben a vaj... / A Fanti utca tudna mit beszélni. / Haj din, haj
[Füst Milán - Levél a rémületről]
előttünk, vad kutyáimat / Szidták a faluvégeken. Nem tudta persze más a titkomat, / Hogy nincs mit félniök, mert dúrva kezek közt is lágy maradtam. / Lám. Akár az erdők vadja, mikor megmozdúl, / Vagy
[Füst Milán - A Mississippi]
jó bíró / S jutalmam kérdezi tőlem, megillető igényemet, hogy / szívszakító munkám béreként mit gondolok? / Én majd a Mississippit mondom cimbora, mert ott és akkor / kinyitom ám a szám / S nem
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
nem édesíti / fáradt álmaik. / Ah komoly a törvény! mondogatták ők is, ámde nem hitték. / Hogy mit gondoltak? / Nem tudom, oh nem tudom. Úgy vélem, nincs e földön oly / parancs, / Mely megfékezhetné
[Füst Milán - Motetta]
Motetta / / Oh hol találok majd nyugalmat? / Senkise tudja, / Mit hordok? / S mikor az utcán járok, / Magamba' mit morgok? / Se hitem, se nyugalmam, / Nem szeretek
[Füst Milán - A Mississippi]
megmosta lábaikat / s ledöfött nékik egy gödölyét / " S ízes ételt készít vala nekik ", ej ugyan, mit is magyarázgatom / annyit? / Hisz megszoktál te angyalt és ördögöt egyaránt, ismerem / a fajtád
[Füst Milán - Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez]
barna az anyaföld. / Ott majd megállok s szembefordulok véletek, igen. / S ott majd megkérdem, hogy mit is nevettetek annyit s oly / hevesen, / Oly hangos csivogással, amely felverte az alvó földmivelőt
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
oh / jól ismerem őket! / Kétes derengés nékik ez a lét, a teljes valóságot ők csak nevetik... / De mit is várhatunk az íly halásztól, aki fenhéjázó s önnön / halálával is cicáz / S az életét is hányszor
[Füst Milán - Repülj]
földön én elfáradok / S nincs kedvem többé keresni a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az örök örvény / S mit Isten tengerébe elhajított, / Hogy nyissam véle majd a titkok ajtaját... / Te szőke égi lánynak
[Füst Milán - Az egyik agg levele Zsuzsannához]
vakmerő! / Mondd, mit akarsz? / Recsegsz, ha jő a zivatar / És elszakadsz. / Oh mord vagyok, igen. / Mit képzel az ilyen? / Hogy jönnek nyájasabb napok, / Talán egy új tavasz? / Oh míly bolond dolog
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
mit mond e jajszó? / S hiába hallja, ész nem éri fel, hogy mit tanultam én, / Hogy mit szenvedtem és mit láttam én? / Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el? / S mért hirdetem egy élten át örök
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról]
S azt hajtogatta, hogy ő nagybeteg. / A halál meg akart keríteni egy kis lovat / S űzőbe vette... Mit mesélhetek? / Én mindezt láttam, mélabús öreg / S nem vállalkoztam többé kűzdelemre... / Fanyar volt
[Füst Milán - Henrik király]
dolgom itt. / Akár az álmodó, a másik oldalamra fordulok, / De nem álmodom már tovább. Mert nincs is mit. Minek a szó? / Hiába mondjátok, én sosem éltem
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
kis hullámfodor? / S vajjon kinek kiáltok én, ha más nem érti meg, / Ha senki más nem érti majd, mit mond e jajszó? / S hiába hallja, ész nem éri fel, hogy mit tanultam én, / Hogy mit szenvedtem és mit
[Füst Milán - Motetta]
Oh hol találok majd nyugalmat? / Senkise tudja, / Mit hordok? / S mikor az utcán járok, / Magamba' mit morgok? / Se hitem, se nyugalmam, / Nem szeretek itt lenni / S magamba' forgok. / Nem hiszek a
[Füst Milán - A kalandor]
tele... / Mi eltünik s nem mondta: élni jó! / S vidáman múlik el s nem éri vád / Az Alkotót, hogy mit művelt vele. / Az úton mendegél és egyre jobban / Hogy erről álmodik, a szíve dobban: / Ha nem
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
tüzük s elméjük rúdját megfordítaná / a gondjaink felé. / Övék a föld, mivel a bűn övék. Mit nékik tavasz szenvedése / s mit a fájdalom! / S az elhagyottak nagy sirása lenn a völgyek alján
[Füst Milán - Őszi sötétség]
s haját felém hajítá, / A másik egy kerek toronyból sandított reám, / S amíg sok rémeset hadart, mit rég tudok, / Oly testrészét mutatta, mely már ki sem mondható: / " Jaj földdel van teli a holtak
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek]
e itt, e bús helyen? / Hol régen elfeledted már, ki volt e bús alak, / Hogy mit szenvedtél érte s mit ríkattalak, / De rád is néztem olykor csupa könny között... / Hol minden elmúlt: árny s a fény
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
árva / gyermekek... / A bűnös, nagy király öreg dudásai... / Ám egyes könnyű, dajna nők, mint akik mit se hallanának / Ajkukat megnedvesíték nyelvecskéikkel és úgy néztek körűl... / A fürtjeik, akár a
[Füst Milán - Objektív kórus]
ittas, részegűlt / Folyvást csak rólad énekeltem, égek, s mint ki végkép elmerűlt / Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz / Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét: / Már én is úgy vagyok, hogy
[Füst Milán - Intelem]
rosszul szerettem, / Akit szerettem, hiába szerettem, / Barátaimat mind megúntam, / Sokat beszéltem, mit se szereztem... / Ó régi éjszakák emléke, unalmas / Éjszakák fájó emléke, nyugalmas / Semmittevés
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
jártunk keltünk, elmerűlve, sóhajtozva, / őgyelegtünk, hízelegtünk, / Téboly volt e lét nekünk! És mit sem érő lomha gaz, / Amely burjánzik: annyi volt az ember s minden cselekménye, / fényes napja, ám
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
nem érti majd, mit mond e jajszó? / S hiába hallja, ész nem éri fel, hogy mit tanultam én, / Hogy mit szenvedtem és mit láttam én? / Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el? / S mért hirdetem egy
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek]
az álom / Vaj' jól esik e itt, e bús helyen? / Hol régen elfeledted már, ki volt e bús alak, / Hogy mit szenvedtél érte s mit ríkattalak, / De rád is néztem olykor csupa könny között... / Hol minden
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
érti meg, / Ha senki más nem érti majd, mit mond e jajszó? / S hiába hallja, ész nem éri fel, hogy mit tanultam én, / Hogy mit szenvedtem és mit láttam én? / Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el
[Füst Milán - A fegyenc fia]
esküdtél, hogy elmerűlsz / S ím' itt vagy újra s szertezilálod álmaim... " / " " Sutba vetem érted, mit te tettél a fejemre, bronzból vert / szégyen koronám, / Elvetem palástomat is, mit varrt valamely
[Füst Milán - Panasz]
hiába van! / S ha majdan olvadott tűzcsepp gyanánt lehullok fenn a lázas / firmamentumon... / Ti mit tehettek arról is? ti nép! álomszuszékok, tisztességesek! / Oh nagy világ! / Én bezzeg rosszul
[Füst Milán - A névtelen iszik]
S hogy hajad koronája lángban áll talán, úgy képzelem, hisz / évezredek óta hordod ugyanazt: / Hogy mit tesz: mindig ablakokból nézni másik ablakot... / S mi visszatükröz: mindig szembenézni véled
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára]
úgy villog és rezeg / A házacskád zöld, éji mécse nékem: / Akkor a bor nevet. Mert tudja mit teszek: / A Fanti utcába én nem megyek. / Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi hajdanán
[Füst Milán - A fegyenc fia]
vetem érted, mit te tettél a fejemre, bronzból vert / szégyen koronám, / Elvetem palástomat is, mit varrt valamely szeleverdi szeretőm, / Elhagyom lakomat érted: rászáll a felhő, megűli köd, / Jer
[Füst Milán - Levél Kanadából]
szigeten keselyük / Lassan ereszkednek alá... s a tar fák koronáin sorra / megűlnek... / S hogy mit várnak? én tudom. Még él valamennyi vadállat, / Ki ott rekedt az iszap szigetén: egész jól hallom
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
Egy tar szikla mögül közelít és egyre növekedvén / Szétpattan fájó szíved előtt! / Nincs hát mit várni honnan s minek e huza vona, örökös / készületed? / Nem jó e aludni? S aki meghalt, gondold meg
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
Amely egy éjszakán lehull és már csak önmagának van és vár... / sötétben ílykép rejtezünk / S hogy mit várunk e tartós éjszakában még? azt nem tudom. / Nehéz a vándor sorsa, nagy Király! / Voltunk
[Füst Milán - Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez]
neveti, mert négykézláb mászik a bortól, / Én vagyok ez az öreg, mondom, én vagyok, igen. / S mit vijjogtok a fülembe még mindíg, ti vicsorgók / S vad riogással kergetitek fáradt lelkemet egyre a
[Füst Milán - Repülj]
a századok... / Óh árva lélek én! E földön én elfáradok / S nincs kedvem többé keresni a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az örök örvény / S mit Isten tengerébe elhajított, / Hogy nyissam véle majd a titkok


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.