[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
Copperfield Dávidhoz! / / Dávid: ama hegedűs az, ki most a holdban űl s pipál. / Copperfield: rézföldeket jelent, tán gyöngyszin, szikes mezőt, / Amelynek |
[Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
kell múlnia. / Oh hol vagytok hát, kik szerettetek? / Mert elmennék, de nincs hova... / Vagy hol van most a lány, kit felneveltetek, / Szelíden szépnek, titkosan s nekem? / Oh Gyula szerzetes, ne késlekedj |
[Füst Milán - Oh holdözön] |
lassan pislog, / Fénybe' fürdik és dorombol. / És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás, / Megállnék most a lusta fényen / S ringatnám magam kevélyen. / Elomlanék, mint senki más, / Megnyílnék Néki, mint a |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd / is ó gyönyörű élet, / Ki meggyötörtél s most a rideg sírba küldesz, elviselhetetlen / Éjszakáim bús engeszteléseűl. / Nem szemrehányás ez! Mert |
[Füst Milán - Álmatlanok kara] |
maszkját felölté! / Ó jöszte édes hajnal, magasság édes tükre! / S te roppant csöndes angyal, ki most a sírokat őrzöd / És reggel a rétet s a csendes, reggeli lombot! / Mert lásd, nem múl az éj s a hold |
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
Azok mellé szegődtek inkább, akik ittmaradtak, élnek még, / kik megkűzdtek a vad lovakkal, / S most aléltan elhevernek s női kéz vagy suttogás nem édesíti / fáradt álmaik. / Ah komoly a törvény |
[Füst Milán - Álmatlanok kara] |
domború, de sötét lap kék egen / És jaj, a fekete hegy mögül éppen kibújt a hold: / Ó ha most, ha most aludni tudna égő két szemünk / S a nehéz gondolat oszolna könnyü köddé / S a borús homály alakzatja |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt / bennem a néma fájdalom... / De most az esengés sirjába tér. Sokáig ingott, remegett, / titokba' sírt, / Majd elfordúlt mindattól, ami |
[Füst Milán - Oh latin szerelem] |
féltem / az anyjától / S hogy biz' Isten mondom, félek tőle ma is. / De sose búsúljon azért, mert most aztán elviszem ám, eltépem / és elrablom, / Amíly biztos, hogy élek, oly biztos, hogy megszöktetem |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
S amíg a vidám kocsisok kurjongatása messzi hallék: / S a téli fagyban elszállt pőre lelkem s most bolyong, / S meghaltam egy világos kőszobor tövében, zord országuton, / Míg a várúr drága s habos |
[Füst Milán - Egy csillaghoz] |
Egy csillaghoz! / / A hold letűnt. Most delelőjén áll az éj. / Fatönkök állnak benne, mint a vadkanok. S a fekete kert / Ilyenkor termi meg |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
csúcsokról fenyő lezuhan és gyökérkoronája rútan / A sivár és szomorú égre meredve megáll, / Hős, ki most egy fínomabb s komoly közegben szállasz, szállasz / És elfödött az éj a rádleselkedőktől és kik rád |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
jár, apró vizeket lel az erdőn: / S ha megitatja vele lelkét, így alkothat kedves remeket! / Lásd most egy méla dallam fuvolára jobban meghat, / Erősebb zenéknek hangos dallamánál... / Tedd meg tehát a |
[Füst Milán - Egy magános lovas] |
S hiába bámulod, leselkedel a tüzes ég alá, / Hogy kit szerettél ott, már nem emlékezel. / Így élsz most egymagad. S el elcsodálkozol, ha este van. / Majd lőporos táskádból estebédedet / Előszeded... S a |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
az alkonyat, / a mély borúlatú: / Indiában a városokra ráfekszik az éj s a pestis / Szörnyű dúlása most elpihen talán. De lám, de jaj, a vad, / vérengző koldusok / Rémes csoportja máris vonítani kezd az |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
tisztelni való / Romboló erőknek rossz hatalmát sínyli itt alant / S a törvények rútabb, másik felét most éli át! / Tudjátok ezt meg élők / E domb felett kik fenn megálltok! / S hogy bár itt mélyen rejtezem |
[Füst Milán - Önarckép] |
S az asszonyölnél égetőbb és még nagyobb sötétet... / Ugy látom, öregember én már nem leszek. / S most folytassam a régit addig is? Ó jaj, kiáltanám egy / ablakból talán / De gúnytól félek s elbuvok |
[Füst Milán - Egy magános lovas] |
Egy magános lovas / / Hol sohasem voltál azelőtt, az Arany Partok mentén / Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha rád köszönt az alkonyat / s az árny elédbe lép, / Te nyergedben |
[Füst Milán - Álmatlanok kara] |
a hegy nem domború, de sötét lap kék egen / És jaj, a fekete hegy mögül éppen kibújt a hold: / Ó ha most, ha most aludni tudna égő két szemünk / S a nehéz gondolat oszolna könnyü köddé / S a borús homály |
[Füst Milán - A névtelen iszik] |
szegény koldús érkezik a légen át, / Ki tévelygett a tengerek s hegyek felett és nem is látható... / Most hajts fejet! S te második Éliás, / Az ajtó mögött ki ott leselkedel és rajtam ütnél onnan, állj elő |
[Füst Milán - Öregség] |
ajak is? / S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása? / S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős / utaimon, görbe bottal a kezemben? / Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az |
[Füst Milán - Sirató] |
a ködruhát. /* / De könnyelmű is voltál, / Hogy íly hamar elmentél, / Nyers éneket ki fújtál, / Most hideg házikódba bújtál. / Mi lelt? Hisz voltál féktelen / És nem volt benned semmi félelem |
[Füst Milán - Gyertyafénynél] |
kimondom hát, hogy fáj nekem / E bús kis öregasszony dolga, úgy bizony. S vigasztalást ezért / most hol lelek? / Mert nincs és nincs sehol s a lányok énekében sem, ezt érzem én. / Oh társaim, / Ti bús |
[Füst Milán - Intelem] |
fájdalmas / Üldögélés undok hatalma: / Ó én életemnek egyetlen tartalma! / Diák vagyok én még most is, / Egyedül élek, mint a kóró most is... / Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag / S konok |
[Füst Milán - Intelem] |
Ó én életemnek egyetlen tartalma! / Diák vagyok én még most is, / Egyedül élek, mint a kóró most is... / Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag / S konok, magadba mélyedő, akár a rab, / Kit |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
az öngyilkosok kedvesei / tartják így az innepet, / A folyót kérlelik, hogy adná nyugtát annak, aki most is / nyugtalan talán, / Még ott a mély halálban is... S mi ámuldozva néztük őket árva / vándorok |
[Füst Milán - Elégia] |
menekűlök el, / Holott nincs oly barlang e világon, ahol megbújva elalélva, de / végre pihennék! / Most itt éjszaka van, dereng a dombok alatt, Istenem, sötét / az éjközép! / Kicsit aludtam éppen, révbe |
[Füst Milán - Katonák éneke] |
kupleráj, / Oda járt Berengár király. / Egy vastag kislány kell neki, / De feleségét rettegi. / S most lármát csap a kerge bak, / Emiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / Egy |
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
évszázadok őre, de megúntam... / Hirdesd: / Elfáradt szivét ezentúl pihenteti, ója, / Csendet akar most már az öreg óra. / Únja ő már figyelni az időket! / Múljanak el felette |
[Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
arcú gyermekeket, / Munkát, amely boldogít s nőt, aki szeret, / Megadod majd, megadod máskor... / Most megtörten s hajadonfővel állok Eléd / S ahogy teremtettél, búskomor tekintetemmel, / Gondjaim terhén |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
érdes világon símán és szabály szerint / Nem engedelmes emberkéznek titkos őserő: rég jól tudom. / S most mégis fáj szivem és megrendűlten állok: / Lám szorgalmas kezem dúsan munkálta meg a barna föld ölét |
[Füst Milán - Gyertyafénynél] |
S a tiszta fény felé, a boldogabb csodálkozásra megtanítván. / Nem, nincs ilyen a széles ég alatt. S most mért is tünődnöd / e bánaton, / Hogy mely városból kelt fel ez a köd megint, vonúlni minden / fény |
[Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
a tó és elnyugszik. / S az idő sűrű, bizonytalan, fekete vízben lomhán tovaúszik... / A hold pedig most minden fényét világoskék páncélú felhő / lovasokra szórván: / Így orgyilkosságról a sötétben senki |
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi hajdanán. / Óh édeságyú vágyú Pergola, / Én néked köszönöm most minden üdvöm, / Ha borba vagyok mártva éjszaka / S az eszem nem tudja, hogy merre küldjön / S mint |
[Füst Milán - Este van] |
Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, / E hegyén hátán bennem tornyosuló összevisszaság most/ nyugalomra tér. / S elrendeződik e? felelj rá, hogyha tudsz. / Nagy ivben esteledik körülöttem |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
s önfeledten éltél, könnyelműn párosodván / Jaj, jaj és visszadönt a szélvész magas csúcsairól most örömödnek / Szörnyüséges, feneketlen bánatok mély, földalatti völgyeibe! / Sáppadtan önts tehát a |
[Füst Milán - A mélyen alvó] |
is karikába gyürűzve, őrjöngve forog, / Mert érzi, hogy közeleg a hajnal. / S mi sötétbe' tenyészik, most pendűlve feléled / S ez egyszer még elmélyül az éj is. Sok holdi poronty / Ilyenkor nyeri létét s a |
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
hozzám / Lehajolva hallgatták a beszédem, megnézték az időt... / S hogy némaságomtól e gyengédek most réműlnek igen / s tovaszállnak: / " Az óra megállott " De hiába! / Megúntam én, hogy szüntelen |
[Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
szólalok s nem halkan többé, / De önérzettel, mert fennhangon szóljon a hívő: / Egy férfihez szólok most s hozzá intézem e szavakat! / Néki dícsérem a fényt, mert ő tudja, hogy van s várom / Okos szeme |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
a lélek s könnyei dideregve peregnek. / ó mily boldogság is esős időkbe' aludni! / Zúghat a szél most távol temetőknek / Nedves sirjai közt és távoli erdők / Bővizü, hüs csurgója bugyogva patakzik. / S |
[Füst Milán - Tél] |
Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn / Mindegyre elhatalmasodik... / S menj most tovább! Képzeld el azt is, hogy már egész fagyott, / megállt, megúnta vándorlását, megmeredt, / S |
[Füst Milán - Kutyák] |
Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt üvöltve / Vonúltál el az ablak alatt, magad is állati rém, most végre / csendesűlsz. / Nem nézem vándorlásodat s tudom, / Nagy ívben fordúlsz el, mégy innen |