[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Nagy urak órája egy kastély felett, havas éjszakán, / Végsőt kongattam még egyszer, éji időben, mutattam az időket / s megálltam / S hogy nincs oly órás e világon, aki szóra bírhatja kedvemet újra. / S |
[Füst Milán - Emlékezetül] |
fészkükön az éjben / S nevettek rajtatok, / A lábatok nyomát kerestem múltkor botladozva, / Sírván mutattam némely utcakőre: lám Árpád talán itt térdepelt, / E bágyadt, bús kölök, szerelmet vallván versekben |