nagy

[Füst Milán - Objektív kórus]
Nevetni vígan és nőket csábítani? / Kihívó, durva szókat visszaverni egyszer... / Én, kihez csak nagy alázat illik / S ki néked köszönöm ajándokom, bús életem...? / Én, ki nyomorúlt s beteg vagyok, / Ki
[Füst Milán - A jelenés]
a víz, megette a tűz / S holott porhanyó házukban is a gyerekeik emléke forog még... / Oh hát ilyen nagy az Eszme, mondd Vladimir Iljics, ilyen? / Hogy életen, halálon, hogy csontokon megyen átal s marad
[Füst Milán - Őszi sötétség]
csendbe / Fúlt s a bús fenyők sötétje régen eltakarja: / S mint a rabló kullogott mögöttem boros, nagy bánatom. / S: " Barbárok ők, a téli szenvedések, " éppen gondolám / S hogy: " Fagyosabb s
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
könnyeket, multakhoz bágyadást: / Add a kezdetet lennem úgy, mint a halottnak, kiről álmodék! / Egy nagy csarnok felét láttam egyszer világosan ciprusokkal, / Onnan ment egy temetési menet szótalan
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
a had magától is az öreg férfi mellett... / ( A nagy ének után fülünkbe' még elébb / Bezzeg sűket, nagy csend következék... ) / Majd köszöntöttük őt, ahogy mint gyermekek apánkat hajdan / És nevettünk
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
Levél az ifjúságról / / " Nagy csöndesség volt és nehéz sötét eső után, / S egyszerre, mint az átkozottak látomása, / Úgy került
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
kiáltottam én, de már ez nem is kellett, / Megállt a had magától is az öreg férfi mellett... / ( A nagy ének után fülünkbe' még elébb / Bezzeg sűket, nagy csend következék... ) / Majd köszöntöttük őt
[Füst Milán - A magyarokhoz]
őt, türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong, / De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben / Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt. / Ki fénnyel sötétséget
[Füst Milán - Panasz]
Rest lett / torzonborz füled. / Oly lassan mozdulsz, mint az ősvilági szörnyek... álmosan / Mozdítod nagy fejed, fordúlsz a törpe nép felé, ki / Dárdáit husodba döfte s bambán győzelmet kiált. / Ha ki pedig
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról]
És volt egy lányom is, / A kontya, mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg... / A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé vizelt, / S azt
[Füst Milán - A fegyenc fia]
vélem? " " / " S ha mint csillag dörögnél is el az arcom előtt / S ha mint Kerubim futnál is nagy fénnyel előttem... / Nékem fegyenc volt az apám s az anyám koldusasszony / S inkább kínáld a
[Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat]
könnyeim, / Hogy ami néma már, hová tünt, nem tudom, de érzem, él, / Az esengés Uram... mivoltod nagy fényétől új életre kél: / Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem... /... Mi más valék, mint
[Füst Milán - A Mississippi]
fajtád. ) / De lásd én máskép vagyok ezzel, én, mint Ábrahám, / Még lelkesedem Istenért. S a messzi, nagy folyókról álmodom. / Én, lásd, ha meghalok / S szivemre teszi majd kezét a földöntúli, jó bíró / S
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
S a víz mellett járt fel s alá sokféle lány meg asszony, kezét tördelé... / Gyertyákat vitt a nagy folyónak, koszorúkat hajigált belé, majd / hajladozott is meg suttogott... / S mi megtudtuk, hogy
[Füst Milán - Egy csillaghoz]
földi nép a folyók partján összegyűlvén / elmulasztott életéről / Néked énekelne, míg betelt az idők nagy futása, egykorig... / Oh kellenek e még neked? Felelj. A megtörténtet semmi jóvá / nem teszi. / S ki
[Füst Milán - Katonák éneke]
éneke / / Hát mindennek a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kecskebak, / Amiatt volt a nagy harag. / Berengár király arra ment / És meglátta a szemtelent. / Mert megmekegte őt a bak, / Amiatt
[Füst Milán - Katonák éneke]
Berengár király arra ment / És meglátta a szemtelent. / Mert megmekegte őt a bak, / Amiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kupleráj, / Oda járt Berengár
[Füst Milán - Katonák éneke]
vastag kislány kell neki, / De feleségét rettegi. / S most lármát csap a kerge bak, / Emiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / Egy csillag fénye rásütött, / Hogy nagy kardjával
[Füst Milán - Részeg éjszaka]
a vőlegények. / Oh elhamvadni volna jó / És feltámadni megint részegen... / Részeg király volnék egy nagy hegyen. / E hegynek én vagyok királya, mondanám... / S az özvegyasszony dolga jó legyen, / S anyámra
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
jelent, tán gyöngyszin, szikes mezőt, / Amelynek mélyeiről a szerencsefiak hirtelen nőtt, nagy indulatával, / Emelted volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt / Gyarapodásod biztos
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
mélyeiről a szerencsefiak hirtelen nőtt, nagy indulatával, / Emelted volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt / Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet. / S olybá tüntél vón' akkor
[Füst Milán - Levél a rémületről]
maradtam. / Lám. Akár az erdők vadja, mikor megmozdúl, / Vagy zizzen lábaid alatt a gally. Hát íly nagy itt a félelem? / Hogy sáppadozók tőle éjszakáitok s kinn házatok előtt az őr, / Hogy rémülete meg ne
[Füst Milán - Este van]
tornyosuló összevisszaság most / nyugalomra tér. / S elrendeződik e? felelj rá, hogyha tudsz. / Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt. / Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld / S mi apró cseprő volt
[Füst Milán - Kutyák]
az ablak alatt, magad is állati rém, most végre / csendesűlsz. / Nem nézem vándorlásodat s tudom, / Nagy ívben fordúlsz el, mégy innen arrafelé, hol egy kétesen / szürke világ / Fekete ködeiből lép majd
[Füst Milán - Katonák éneke]
Emiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / Egy csillag fénye rásütött, / Hogy nagy kardjával ráütött. / Hát felfordúlt a kerge bak / Csorrant a vére, mint patak. / S a véres karddal
[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez]
fényesség s a csoportos nép tétlenűl ődöngött a forró / tereken, / Ezek közül néhányat hirtelenűl s nagy kiáltással a magasba, / A fény örök központja felé kiemeltél, hogy mindenki elámúlt... / S a sok
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
s egy nagy / szekéren / Hajszolva felhőt, csillagot / Mi máris száguldoztunk élen völgyön át és nagy kiáltozással / felverők / Az éj kábúltjait. De mégis oh hová? / Hová visz mind e tűz? Az éj
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
forró lehelletétől! S pokoli két vörös szem repűl / A magasságba' fenn és nézi fájó életem... Nagy Király! / Ne gondolj rosszat énfelőlem s üldözőimet / S a rémeket, kik hátam megett sugdosódnak, / S
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
dudákkal, / Ezek is jajongva, gyászban érte, úgy jajongtak, mint az árva / gyermekek... / A bűnös, nagy király öreg dudásai... / Ám egyes könnyű, dajna nők, mint akik mit se hallanának / Ajkukat
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
megett sugdosódnak, / S kik hátamat már régen csiklandozzák sugdosásaikkal... / Légy igazságos, nagy Király! / S ítéld halálra őket
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
ílykép rejtezünk / S hogy mit várunk e tartós éjszakában még? azt nem tudom. / Nehéz a vándor sorsa, nagy Király! / Voltunk megváltó vídámság kietlen pusztaságokon, / Vagy másutt: lenge, könnyü tűz, mely
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról]
őriztek ott s mely titkokat? / Oh sokat integettek onnan egykoron! / Ám utóbb néma lett, akár egy nagy lakat! / S négy sarkán négy torony
[Füst Milán - Halottak éneke]
édes csend fakadt: / Egetverő magány sarjadt belőlem, / Itt a föld alatt!! / / II. / SZÁLLJ MEG NAGY LÁTOMÁS... / / Ellenségeimnek öröme / Beteljesedék énrajtam Uram. / Vagyok kedvük szerint való / És
[Füst Milán - Halottak éneke]
volt az is, mi végre tündökölt, / A sok közt oly kevés? / Nem tudja senki sem. / Oh szállj meg hát nagy látomás! / Hadd tudnám meg, mi végre voltam? / S mivégre volt a bölcsesség, vagy lázadás, / Vagy azt
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
nem volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett befogni sebtiben s egy nagy / szekéren
[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz]
mondják, ételek / az eszményképeid / S valóban képzeleted kövér nőknek hízeleg a főztjükért, egy / nagy leves, / Hatalmas sűlt tökök és répák, hízott borjak járják olykor űltödet / körül / S te lassan
[Füst Milán - Elégia]
S te kövér zsombék is, mély völgybe futó! / S két haragos patak is, hegyekről rohanó! / S te nagy magánosság is, a szívemig ható
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
magamba szállanom s hogy végkép' / Elhagyom barátaim, szerelmem is s kezembe véve igaz könyvedet / A nagy magánynak áldozom az életem. / Nehéz a valóság nekem: elmenekülni tőle / Ó míly boldogság, míly
[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez]
tüzijátékot tartogat néki, / Ünnepi káprázatokul eltikkadt szivének e tikkasztó vidéken, / Nagy művész! Rád gondolva töltöttem el az éjt s keserűn / Idéztem tétlen s busongó életemet is, amelyben
[Füst Milán - Egy magános lovas]
S el elcsodálkozol, ha este van. / Majd lőporos táskádból estebédedet / Előszeded... S a hatalmas, nagy némaságban, mint a csontvázé, / mely enni kezd, / Iszonytató két állkapcsod ropog s egymásba kap
[Füst Milán - Este van]
ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, / Mert jó valék. / Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat / Nem törtem meg, ha ingadoztam is... / Igy volt e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. / S
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
Ó míly boldogság, míly révület lesz s elmerülve fájva / Reád emlékeznem vágyak harsány vásártere, nagy piarc / És abban is: magános, bús kiáltozásaim... / Nehéz a valóság nekem, futni segíts hát s
[Füst Milán - Levél Kanadából]
sorra elvonultak s itt a hajnal, / A lovak édes csengetyűi nékem csengenek. / Úgy mondják, odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet / S gyakran látnék gyereket, amint
[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
Az erdőszélen álltál s jött a tél. / A tájat szemlélted, komor világodat, majd sárga csillagod / Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog / komondorok / Járták az éjszakát s fel
[Füst Milán - Kutyák]
fusson majd veled a gondolat s oszoljon el. / S mi ostoroz, elhamvadsz abban s ott a napba dőlve, nagy sereg, / Amely kiállta megpróbáltatásait és bátorságát megmutatta már, / S nem érdemel meg
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
Övék a föld, mivel a bűn övék. Mit nékik tavasz szenvedése / s mit a fájdalom! / S az elhagyottak nagy sirása lenn a völgyek alján? / Egyeseknek fel volt tüzve kontyuk, mint a szemtelen, / A kotnyeles
[Füst Milán - Levél Kanadából]
szeretem. / Huzódnám mindjobban ilyenkor afelé, ami melenget... / S mihelyt az alkonyatra rázuhant nagy sullyal a hegység: / Még jobban melengetném édes álmaimat! / Így élem világom, borokra gondolok
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett befogni sebtiben s egy nagy/ szekéren / Hajszolva felhőt, csillagot / Mi máris száguldoztunk élen völgyön át és nagy
[Füst Milán - Halottak éneke]
1 / Élő Isten, mért haltam meg ártatlanúl / Hisz mint liliom, tiszta volt szivem. / És bámúlt nagy szelíden akarattalan / Mély, szomorú állatszemem kerek két ablakán... / Mért kellett elmúlnom hát s
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
Mint a szobor, kiről azt hallottam, érce megolvadt / S ellágyulva omlott le a tóba a víz iránti nagy szeretettől: / Nékem kín a szépség s fáj minden szeretet, titkomról sose / szóltam ezért, / Csak
[Füst Milán - Objektív kórus]
borúlt ma el dicső, szép homlokod? / Tán rám haragszol: s ó miért? / Tán nem végeztem dolgomat elég nagy szorgalommal? / Vagy mert mulatni mertem én az éjjel, / Nevetni vígan és nőket csábítani? / Kihívó
[Füst Milán - Őszi sötétség]
illőbb... / Teszem azt: kék kányák fecsegő népét fűzfa koronáján! / Mert szép a kidolgozott kőnek nagy tömege s terved: / Két tüzes ifjú, pallossal levegőben vívó, szép terv! / De ki lesütött szemmel jár
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől]
a lányoknak: csak őket szerettem! / S hirdesd még egyszer, hogy sokat szenvedtem én. / S hirdesd: / Nagy urak órája egy kastély felett, havas éjszakán, / Végsőt kongattam még egyszer, éji időben, mutattam
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
valánk, hogy csak jövőt akartunk, semmi mást és / elfeledtük érte napjaink'... / Egy télen aztán nagy városba érkezénk, volt éppen gyertyaszentelő / S a víz mellett járt fel s alá sokféle lány meg
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
hullámzik e a századok fekete tengerében, / Ha majd oly gyengén lejt is egykoron tovább, / Mint nagy viharban kis hullámfodor? / S vajjon kinek kiáltok én, ha más nem érti meg, / Ha senki más nem érti
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
Viharok rengetegéből, át hullámon és ködön / Gondolj egy másodpercre rám, akár a mord hajós, / Ki nagy viharban siklik át az örvény feketeségén / S szellemszemekkel látja társát ott alant, / Amint az
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
alamizsnát kérnem tőled Átkozott Utókor, / Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések / S Nagy Viharok rengetegéből, át hullámon és ködön / Gondolj egy másodpercre rám, akár a mord hajós, / Ki
[Füst Milán - Panasz]
a lázas / firmamentumon... / Ti mit tehettek arról is? ti nép! álomszuszékok, tisztességesek! / Oh nagy világ! / Én bezzeg rosszul jártam itt
[Füst Milán - Motetta]
S magamba' forgok. / Nem hiszek a kinyilatkoztatásban / S hogy így néz ki megváltása után mind e nagy világ, / Hadd dalolok a megaláztatásban: / Minden gondolatom, mint az ótvar / És átok minden emlékem
[Füst Milán - Kutyák]
után, / Amely neked való, / Mely nem panasz, de melyben mégis minden dolgok lelke szol. / Oh voníts nagy világ! / S vonítvá fusson majd veled a gondolat s oszoljon el. / S mi ostoroz, elhamvadsz abban s
[Füst Milán - A magyarokhoz]
rád a századok / S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás / Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is / van lángod: / Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked
[Füst Milán - Mózes számadása]
volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy/ világot, úgy, mint egykoron, / S jajonganom megint akár a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát
[Füst Milán - Hajnal előtt]
Ha még egy pirkadatot láthatok? / Majd rózsaszín leszek s áradni fog / Szívemből énekem, akár a nagy vizek / S a hold alól a szél / Máris ringatná habjaim, nem érzitek? / Oh kár fáradnod vélem égi
[Füst Milán - A jelenés]
kor / mélyén a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap / Büntettél, aki jó voltál, mint a hegység oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt
[Füst Milán - A jelenés]
a hegység oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt / homlokodon. / Oh Vladimir Iljics, vajjon lehet e segíteni az emberi lényen? / Hiába idézlek


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.