| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
szived kutyáknak vettetik. / Igen, szerettem egykor sok mindent: hajósok énekét, / Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat... / Mi mindent szerettem, már nem tudom. / Boldog forróság volt nékem ez a földi |
| [Füst Milán - Örökélet] |
Orgyilkost öl fürge kés, / Hogy őszi nap víg nép temesse, / S az éjszakának árnyait / Elűzi édes napsütés: / De jaj, magadtól menekvésed / Nincs e földön s föld alatt! / Magad vagy elméd ős talánya |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
a lelket s lebegteti szél: / Bástyákon is szabad lobogót ami lenget, ) / S didergő szívet ahol napsütés melenget, / S a kiáltás hol úgy csapong a széllel, zöld, zuhogó vizeken, / Mint könnyű rózsalevél |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
tájon sárga szántóföldek közt ballagott aratáskor. / Ki látta? / Ezek közül többet, mikor éppen erős napsütés volt s hullott / Az arany fényesség s a csoportos nép tétlenűl ődöngött a forró / tereken, / Ezek |