| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
A többi, mint a beteg, aki testi kínjait / Nem bírja már tovább s ugorni kész: / A tajtékos négy állatot mindegyre verte / S a vad folyó felé terelte énekelve... / Ám a gátakon épp ott járt |
| [Füst Milán - Önarckép] |
a régit addig is? Ó jaj, kiáltanám egy / ablakból talán / De gúnytól félek s elbuvok magamba. / Négy izzó fal mered reám csupán, / Az Úristennek vörhenyes haragja, / Majd bólogatva, lassan elmegyek |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
mely éjjel vándorol, / Téged kiáltson s tán az országúton néhány misztikus lovas, / Nem is három, de négy király, / Az ujját felemelvén rólad suttogjon az éjszakában, erre vársz? / S ha mind ott állna is |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy / világot, úgy, mint egykoron, / S jajonganom megint akár a szél, vagy |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
mely titkokat? / Oh sokat integettek onnan egykoron! / Ám utóbb néma lett, akár egy nagy lakat! / S négy sarkán négy torony |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Oh sokat integettek onnan egykoron! / Ám utóbb néma lett, akár egy nagy lakat! / S négy sarkán négy torony |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett befogni sebtiben s egy nagy / szekéren / Hajszolva felhőt, csillagot / Mi |