| [Füst Milán - Egy hellenista arab költő búcsúverse] |
S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajakam, / Mert néma lettem, mint a föld, / S néhány évszázad múlva felszánt a földmüvelő / S csontjaim porát a szél összekavarja |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
tüze ontaná / vad lángjait / A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez! / S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel / magad is / És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
a szívüket / Tárják feléd? Egy egész nép, mely éjjel vándorol, / Téged kiáltson s tán az országúton néhány misztikus lovas, / Nem is három, de négy király, / Az ujját felemelvén rólad suttogjon az éjszakában |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
halkan s szüntelenül, / S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt / Sok zöldszemü vadmacska s néhány veres ordas... / S hol gyors felhőt aranyoz szűz, hajnali fény, / Karcsú, égi leány zöld fátylat |