nép

erre vársz? / S ha mind ott állna is, mert sok van itt boldogtalan, / S ha mind: az egész földi nép a folyók partján összegyűlvén / elmulasztott életéről / Néked énekelne, míg betelt az idők nagy

előttünk s lenn a szakadó vizek, a vad folyam / S hiába szóltam én / S hiába vágtatott utánunk annyi nép, / A messzi kastélyokban ébredő cseléd: / Megréműlt kukták, katonák gyertyákkal, mint a szentek

Megállt szemközt a napkoronggal. / Állt s fütyölt szegény / És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba szállt csatázni / mint a fergeteg, / Hogy riadozva menekültek el a remeték s a puszták

olvadott tűzcsepp gyanánt lehullok fenn a lázas / firmamentumon... / Ti mit tehettek arról is? ti nép! álomszuszékok, tisztességesek! / Oh nagy világ! / Én bezzeg rosszul jártam itt

a békekötés első híre jött, / Madrid felé. / Amerre jártunk, szinte visszahúzódtak a vizek is. / A nép bezárta ajtaját előttünk, vad kutyáimat / Szidták a faluvégeken. Nem tudta persze más a titkomat

a völgyek alján. El nem mondhatom, hogy ott / mi volt. / Magának hamisságból épített fel várakat a nép, / De még az inge szövetét is csalafintaságból szövé. / Nem bíztam én ott semmiben se, nem a

S akár a duda szól az éj maga. / Mert nem kell muzsika, ott minden muzsika, megértesz engem / kandi nép? / Egy szóval mondom: hol a szív pihen / S a láz elült, a láznak vége már / S a hajnaloknak nem

Oly lassan mozdulsz, mint az ősvilági szörnyek... álmosan / Mozdítod nagy fejed, fordúlsz a törpe nép felé, ki / Dárdáit husodba döfte s bambán győzelmet kiált. / Ha ki pedig odaállna füled mellé s

kerecsen? / Szépséggel étetsz, megzavarsz, / Fejemben mérgeket kavarsz. / Így jár, no lásd, megannyi nép, / Ki véled hold viszonyba lép

Magas fejedelem! Fenkölt személyed / Nem tudja tán, míly rosszul megy sorom! / Egy költő vagyok én a nép közül, bús szolgád! / Ki dicsőséged zengem folyton s búsan / Egyre búsabban Tiédet és a magas

hogy hívjanak? szeressenek? / Esengő asszonyok a karjukat s a szívüket / Tárják feléd? Egy egész nép, mely éjjel vándorol, / Téged kiáltson s tán az országúton néhány misztikus lovas, / Nem is három

Ott sokkal több a csillag s mind sugárzóbb és kövér... / S e messzi világnak oly sok szokása más, a nép ott halkszavú / és búskomoly, / Ez volt hazánk. / De mért is szólni minderről, hisz vége van

csengetyűi nékem csengenek. / Úgy mondják, odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet / S gyakran látnék gyereket, amint agyagfazékkal karikáz, / Vagy rézgombbal fúrt fülében

elől van menekvés, / Rablók elől futhatsz messze, / Orgyilkost öl fürge kés, / Hogy őszi nap víg nép temesse, / S az éjszakának árnyait / Elűzi édes napsütés: / De jaj, magadtól menekvésed / Nincs e

Ezek közül többet, mikor éppen erős napsütés volt s hullott / Az arany fényesség s a csoportos nép tétlenűl ődöngött a forró / tereken, / Ezek közül néhányat hirtelenűl s nagy kiáltással a magasba