neve

[Füst Milán - Öregség]
rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen / s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve... / Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés? Hol a / mohó száj s hol a nevetésem
[Füst Milán - A kalandor]
az úton szaporán, / Minden köve egy év. / Szivének húnyó, bús heve / Még néha lobban s egy barát neve/ Ilyenkor lobban el zsarátnokán. / Nem tudja ő, hogy merre tart / S nem emlékezik: mit akart / S
[Füst Milán - A jelenés]
komoran is és végleg elkeseredve / De még a veleje se felejti, hogy, bár rettenetes is, de szent a neve, / mert háromszor szent az Úr? / Oh felelj hát, aki vaj szivü voltál s mégis rettenetes, mert
[Füst Milán - Álom az ifjúságról]
ember estelig / Ma már én csendesebb vagyok. Lurkó ne féld botom, / Egy öreg úr vagyok, akinek nincs neve/ S ki bottal jár ugyan, de nem suhint vele. / Csak még az álmaimat nem adom. / Hogy adnám? Óh nem
[Füst Milán - A névtelen iszik]
mert tudjuk azt, hogy mi a szenvedés. / Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs! / S tág sátort vonjon fölénk e képzelt látomás, hogy megvédjen / a kínoktól igyál! / Mi nem


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.