| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
hetairáé vagyok s mindörökre, érzem. Nem tudok már lenni / nélküle. / Mert mindig meztelen s mindig nevet. Az ujjain gyűrűk... / Ó hagyjatok! nincs már szavam... és mindörökre feledjétek / társatok |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
S ott rí megbabonázva, míg a többi bolond / Zabolátlan veti bukfenceit, karikáz, / Gurúlva nevet és még egyszer fellobog élete. / S te mindeközben alszol s homlokod köríti gyenge csillogás. / Egy |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
Megtorpan futásában s azt kiáltja: itt a csősz. S ahol majd elhaladsz, / A csirkefogó többé nem nevet, madárka sem csipog... / Szegény igaztevő! / Ki életében annyit hazudott, nehéz meghalnia |
| [Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
küldjön / S mint sarkcsillag, úgy villog és rezeg / A házacskád zöld, éji mécse nékem: / Akkor a bor nevet. Mert tudja mit teszek: / A Fanti utcába én nem megyek. / Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
nékem csengenek. / Úgy mondják, odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet/ S gyakran látnék gyereket, amint agyagfazékkal karikáz, / Vagy rézgombbal fúrt fülében mosolyogva |