| [Füst Milán - Zsoltár - Ó Uram] |
gyakorta mosom kezeim / Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem bontják / Hűs, tiszta, örök ágyam tiszta angyalok? / Vagy mért, hogy ebszájjal magamtól mindenkit el nem / marhatok |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
S lehúnyjuk szempilláinkat, mert tudjuk azt, hogy mi a szenvedés. / Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs! / S tág sátort vonjon fölénk e képzelt látomás, hogy megvédjen / a |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
hold borús, nagyszemű, éji báb, / Tán asszony voltál egykor s visszajársz a tág / Mezőkön fenn, hol örök csönd honol... / S bús pillantásodtól az ifjuság / Borzongni kezd és szinte megbomol... / Ki tudja |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
volt, mint az ősz... / Ismertük őt: amellett bölcs, nemes és büszke fő, / S akár egy réveteg szobor, örök elmélkedő... / De épp zenitjén állt az éj is s minden, ami benne hánytorog, / Ilyenkor, tudjuk |
| [Füst Milán - Henrik király] |
borus messzeségeibe... S mi nem / embernek való látomás: / Hiába fürkészik agg, néma szemeitek az örök elmulást, / Oh semmi sem segít. Hogy itt élt egykor Henrikem, a király, / itt vérzett a szíve, / Ki |
| [Füst Milán - A kalandor] |
Ha nem üldözné többé vér szaga... / Ha szél volna, a holdmezőbe' hálna... / S ha ő volna az örök éjszaka: / Az emberszívekben tanyázna |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
lágy mohára hajtja elfáradt fejét / S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez / Egyetlen kincsét: az örök éjszakát |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
és mit láttam én? / Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el? / S mért hirdetem egy élten át örök fájdalmamat / S hogy szenvedéseteknek őse én valék! / S mért kell alamizsnát kérnem tőled Átkozott |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
tekintete jajszavamra mit felel?... / Jobb nem beszélni, erről is hallgatni kell... /... Sok ember örök fájdalomban süllyed el!! / / VI. / KÉRÉS A HATALMASOKHOZ: EPILÓGUS / / Ó bocsáss meg! / Ha élnem s |
| [Füst Milán - Örökélet] |
Bizony, lemégy a síri földbe / S még alább, a sír alá is / Mindhiába szállanál: / Számodra nincs örök halál |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
ődöngött a forró / tereken, / Ezek közül néhányat hirtelenűl s nagy kiáltással a magasba, / A fény örök központja felé kiemeltél, hogy mindenki elámúlt... / S a sok, sok ember, ( aki nem láthatja másikát |
| [Füst Milán - Örökélet] |
elméd ős talánya, / Örökre társad, síri mécsed... / S jaj, bús szerelmed vagy magad... / És életed örök magánya... / Ember, bűnös, bús kalandor, / Eltünődtem sorsodon: / Menekűlsz baráti körbe, / Elbujsz |
| [Füst Milán - Repülj] |
van, / Mert nincs kérdés több ott, hol a derű, / Hol tiszta ívek és körök / Honában már a gondolat örök! / Ott fenn öröktől tündököl a Törvény / S ahogy holdak és napok kerengnek, / Ne hidd, nem fáj az |
| [Füst Milán - Repülj] |
lélek én! E földön én elfáradok / S nincs kedvem többé keresni a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az örök örvény / S mit Isten tengerébe elhajított, / Hogy nyissam véle majd a titkok ajtaját... / Te szőke |
| [Füst Milán - Öregség] |
s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve... / Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés? Hol a / mohó száj s hol a nevetésem? / Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
És hirdeti, hogy nincs megújhodás... / Mert vissza nem tér többé, ami távozott. Ó messzi fény! / Az örök változás mivegre van? Vagy minden veszendőbe mén? / Az egek tornyai s az égő tűzzel teli árkok? / És |