| [Füst Milán - Utra kelni messzi menni] |
talán, amerre jár... / S az út mentén köszöntik őt a fák / Füttyent a szél, biccent az ág / S örökre búcsút int az égnek kósza népe, / Körűlrepdesvén sáppadt homlokát... / Úgy nézi mind e balga |
| [Füst Milán - Egy hellenista arab költő búcsúverse] |
örvényei s fekete tüzei szivemnek, / S félelmek anyja, te hármas Hekaté, / Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom, / S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból / S barna lánynak édes panasza, mely |
| [Füst Milán - Álmatlanok kara] |
az éj s a hold gyötör! ki fenn a tébolyúlt, / a bomlott, / Jajongó fák között az ágakon tán megakadt örökre! / Ó jőjj, könyörülj meg: álmos vándoraid / Nehéz szemehéjját érintsd meg s árnyak közt bolygó |
| [Füst Milán - Örökélet] |
De jaj, magadtól menekvésed / Nincs e földön s föld alatt! / Magad vagy elméd ős talánya, / Örökre társad, síri mécsed... / S jaj, bús szerelmed vagy magad... / És életed örök magánya... / Ember |