| [Füst Milán - Emlékezetül] |
merengve / S oly hosszan néz utánatok? / Ki az, ki sír és sír utánatok? Megmondhatom: elaggott ember ő, / A szíve fáradt már s borospohárt is már csak reszketőn emel, / De emlékezni tud. Vegyétek ezt |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
ki zajtól sem riad, / És eljövendő bajokat sejtet, állván komoran, / És őrködik a táj felett, mert ő a változások őre: / Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s szörnyűket / álmodom, / S a sötétség |
| [Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
felettem, / Mint szunnyadó pásztor felett a felhők nyája. / Kihúllt szájából rézzel vert pipája / S ő alszik önfeledten. / Mert pásztor voltam én is hajdanán, / Már nem emlékszem hol, sok gyermeké / S |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
tartja műhelyét / És patkolván a sziklás hegyvidék sok zömök állatát: / Ha jő valaki, alázatos ő, de elméjében rátarti és ravasz / S ha fáradt, lepihen és sárga almabort iszik... / Barátja alig |
| [Füst Milán - Intelem] |
S konok, magadba mélyedő, akár a rab, / Kit mélyen sért a napfény is, hogy él, / De majd elvégzi ő és nem beszél... / A sírodat is hagyd tehát. Mi gondod erre? / Talán csak elvégzed majd te is |
| [Füst Milán - A kalandor] |
húnyó, bús heve / Még néha lobban s egy barát neve / Ilyenkor lobban el zsarátnokán. / Nem tudja ő, hogy merre tart / S nem emlékezik: mit akart / S nem kérdi többé, hol pihen... / Néz felhőt |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Idegen szellem közeleg s tengerzöld / Szőlőfürtöt tart bús arca elé. / Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. / Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek. / ó mily boldogság is esős időkbe |
| [Füst Milán - A szőlőműves] |
űz az őszi szél... /... Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körűl / S aztán bucsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím' hogy itt a tél, / A szótlan szőlőműves is pihenni tér. / Jön |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
meg eskü alatt: mi emlékük ez a lét? Lásd, fekve / tünődik / S félénken hallgat valahány: az életet ő már feledé. / Holt királyfit kérdezz meg akár, vajjon emlékezik e? / S szerelme énekére van e kedve |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Hirdesd: / Elfáradt szivét ezentúl pihenteti, ója, / Csendet akar most már az öreg óra. / Únja ő már figyelni az időket! / Múljanak el felette |
| [Füst Milán - Öregség] |
a tenger... / Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora. / Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a / széllel / S még egyszer hangoztatni akarván igazát |
| [Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
csak csendesen. S a csendes, sötét apácára / bízd magad, / Az éjszakára bizd elárvúlt lelked. Majd ő megtanít / Hogy megszeresd új társaid / S barátokként fogadd, kik rég barátaid / S akikhez máris |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé vizelt, / S azt hajtogatta, hogy ő nagybeteg. / A halál meg akart keríteni egy kis lovat / S űzőbe vette... Mit mesélhetek? / Én |
| [Füst Milán - Madrigál] |
Szerelmed már nem kell neki / S a lelked vigaszát majd hol leli? / Ha megöregszel azzal, hogy ő nem ölelt, / A sírban lesz e nyugtod odalent? / Szerelmed már nem kell neki... / E város minden |
| [Füst Milán - Oh holdözön] |
magam kevélyen. / Elomlanék, mint senki más, / Megnyílnék Néki, mint a nő / És hallgatnék, akárcsak Ő. / Oh holdözön, te végtelen! / Nem ér fel hozzád értelem. / Miféle bűn a léted mélye, / Hogy jussod |
| [Füst Milán - Sirató] |
nyúltál ferde poharadhoz álmatag / S úgy mosolyogtál, mint akinek fülmile / Dalol egy szebb jövőt s ő oly merész, / Hogy mindörökre várni kész, / Az álom teljesül e |
| [Füst Milán - Oh holdözön] |
léted mélye, / Hogy jussod földünk annyi kéje? / Sugárzik ott fenn s én hagyom. / Nem szólok semmit, ő se szól / S a hátam borsódzik nagyon. / Te felfaló, te bűvölő, / Vagy férfi e, vagy lusta nő |
| [Füst Milán - A jelenés] |
A jelenés / " És hallám az ő szárnyaik zúgását. " Ezékiél, I., 24 / / Az angyalok sötétek. Nem látod e kezükben a kardot? / Amint |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
s kerengve, mint a rakéták. / Volna kedvem lenni erősnek, mint te! Lásd az anyám, / Ha csak az ő szeme látná művészetemet oly szépnek, mint a tiéd! / Az anyák szörnyű mesterségét, mondd, nem |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
szóljon a hívő: / Egy férfihez szólok most s hozzá intézem e szavakat! / Néki dícsérem a fényt, mert ő tudja, hogy van s várom / Okos szeme mint fénylik, mint nyílik szája feleletre... / Én az életet már |
| [Füst Milán - A kalandor] |
A kalandor / / A semmittevés lován, / A semmittevés lován, / Ő üget az úton szaporán, / Minden köve egy év. / Szivének húnyó, bús heve / Még néha lobban s egy |
| [Füst Milán - Madrigál] |
ér, mit ér, végezned tisztán? / Az életedet elmulasztád Trisztán. / Szerelmed már nem kell neki, / Ő világát már mással éldeli. / S mit ér, mit ér az égnek tornyait / Meghóditanod, mérned e föld minden |
| [Füst Milán - A kalandor] |
a szíve dobban: / Ha nem üldözné többé vér szaga... / Ha szél volna, a holdmezőbe' hálna... / S ha ő volna az örök éjszaka: / Az emberszívekben tanyázna |