| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
Tűzszinű virágot tűznek estelente. Mérges kútból / El nem tagadhatom: irígy bánatból kelt e sok panasz! / Ámde az én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses |
| [Füst Milán - Kutyák] |
és nem fogsz fényleni. De felindúlsz és mégy a vonítás / után, / Amely neked való, / Mely nem panasz, de melyben mégis minden dolgok lelke szol. / Oh voníts nagy világ! / S vonítvá fusson majd veled a |
| [Füst Milán - Kutyák] |
s a puszták vadjai... / És este vége volt. / Lobogva forrsz világ és minden reggel újra. Oh ez nem panasz. / De mégis nem tanúlsz? A csillogó szerszámot felveszed? / Mikor lesz már, hogy, mint a dacos |
| [Füst Milán - Panasz] |
Panasz/ / Lassú e vén világ. S hiába ostromoltam én is. Rest lett / torzonborz füled. / Oly lassan |