| [Füst Milán - A völgyben] |
micsoda élet pezsdülhet azért a téres partokon, / Mert ott a béresnek is sarkantyúja van! / A folyó pedig csillan s széles hátán / Apró halfiak ugrálnak fel az ég felé / S a jó csillag csak hunyorgat rá |
| [Füst Milán - A jelenés] |
a kiáltás, / Mert: szent, szent, szent, felelének nékik e csontok is a / mezőkről, igen. / Pedig eláztatta őket a víz, megette a tűz / S holott porhanyó házukban is a gyerekeik emléke forog még |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
rátalált és áhitatos szájjal / Nesztelenül megcsókolta tükrét. / / 3 / Ti élők sírom felett pedig/ Gondoljatok reá, hogy testem már a haragos és tisztelni való / Romboló erőknek rossz hatalmát |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
Legyünk csak / béketűrők, akár őseink, / Mivel a tébolytól minékünk óvakodni kell. / Az ajtótokat pedig jó lesz zárva tartani. / És ne kiáltozzatok mindétig olyas után, ami nincs, vagy rémlátás / csupán |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
jól aluszik. / S nem édes e az álom? S lásd, ha jön az este, / Mégsem akarsz te soha lefeküdni. / Pedig lusta vagy ám! Jól ismerlek! Hej, ha feküszöl már, / Nem akarsz majd felkelni soha többé! / Ám, ha |
| [Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
fel a tó és elnyugszik. / S az idő sűrű, bizonytalan, fekete vízben lomhán tovaúszik... / A hold pedig most minden fényét világoskék páncélú felhő / lovasokra szórván: / Így orgyilkosságról a sötétben |
| [Füst Milán - Panasz] |
nagy fejed, fordúlsz a törpe nép felé, ki / Dárdáit husodba döfte s bambán győzelmet kiált. / Ha ki pedig odaállna füled mellé s énekelne néked / S bár úgy dalolna lantja lázas pengetése közben, hogy majd |