rád

A magyarokhoz / / Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás / Teremté meg e nagy

váltság után jajongva, / Mint a téli fák, / S a sárkány torkában majd mégis eltünök. / S tán rád gondolok akkor, édes nagyanyám! / Mazsolás szemeidre, kulcsaidra... de a levesszürcsölésről is

tartogat néki, / Ünnepi káprázatokul eltikkadt szivének e tikkasztó vidéken, / Nagy művész! Rád gondolva töltöttem el az éjt s keserűn / Idéztem tétlen s busongó életemet is, amelyben nincsen erő

most egy fínomabb s komoly közegben szállasz, szállasz / És elfödött az éj a rádleselkedőktől és kik rád haragvók, / Elfödé véres, gennyes szemök, hogy édes lelked elpihenhet, / S hogy üldözött vad

Hol régen elfeledted már, ki volt e bús alak, / Hogy mit szenvedtél érte s mit ríkattalak, / De rád is néztem olykor csupa könny között... / Hol minden elmúlt: árny s a fény, / Hol mind eloszlott: bűn

lovas / / Hol sohasem voltál azelőtt, az Arany Partok mentén / Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha rád köszönt az alkonyat / s az árny elédbe lép, / Te nyergedben felállsz és merőn nézel napnyugat felé

S a fekete kert / Ilyenkor termi meg sötét virágait. S te fenn remegsz / Magános csillagom. / Rád nem figyel a köznép. Hisz parány vagy ott, / Hol az égnek annyi más kevélye tündököl... / Szent

kiáltás, amely messze bolyong / S hirdesd, hogy végbevitted, amit sors és szenvedély / E földön rád szabott. Leróttad tartozásodat / S csak magadat mulatni tombolsz még a tágas ég alatt, / Aztán