| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
A tél van itt megint. Ki tudja? tán az utolsó neked. / Hírek kovácsa, titokmester, őzikék őrzője, régi csősz, / Hát itt kell hagynod enciánvirágos szép hazád? / A messzi tülköket, hideg hegyed, kiszáradt |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
tartod két kezedben fejed, mint a részegek... a halál / részegségét nem birod? / Csak bátran, bátran régi csősz, ott fenn is csősz leszel. / Igaztevő, mint én, ki minden ellen kikel, acsarkodhatsz... / a |
| [Füst Milán - Intelem] |
szerettem, hiába szerettem, / Barátaimat mind megúntam, / Sokat beszéltem, mit se szereztem... / Ó régi éjszakák emléke, unalmas / Éjszakák fájó emléke, nyugalmas / Semmittevés gyötrő emléke, fájdalmas |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
Óh nem adhatom. Az még enyém. / A régi lázról álmodom. Vegyétek ezt: ez mindenem. / A régi hév, a régi gyötrelem. / Szememre száll a tűz, napfényben áll a tér / És látom magamat, egy ifjut gondokkal teli |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
Hogy adnám? Óh nem adhatom. Az még enyém. / A régi lázról álmodom. Vegyétek ezt: ez mindenem. / A régi hév, a régi gyötrelem. / Szememre száll a tűz, napfényben áll a tér / És látom magamat, egy ifjut |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
A szellemek utcája ez! / S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel / magad is / És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik. / Igen, szerettem egykor sok mindent: hajósok énekét |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
bennem a vágy, hogy muzsikát tanúljak, / De ennek vége már... s ezért, ki szobrászi kalapácsért, / régi kovács, / A pőrölyöd sutba vetetted: a kedvemért felejtsd el ez egyszer / busongó világodat s |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
Egy régi költő műve: Óda a Fejedelemhez! / / Magas fejedelem! Fenkölt személyed / Nem tudja tán, míly rosszul |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
mint a gyermek, felfigyel az alélt fájdalom s e / szózatod / Majd húnyt szememből ismét előcsalja régi könnyeim, / Hogy ami néma már, hová tünt, nem tudom, de érzem, él, / Az esengés Uram... mivoltod |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
de nem suhint vele. / Csak még az álmaimat nem adom. / Hogy adnám? Óh nem adhatom. Az még enyém. / A régi lázról álmodom. Vegyétek ezt: ez mindenem. / A régi hév, a régi gyötrelem. / Szememre száll a tűz |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
Nékem kín a szépség s fáj minden szeretet, titkomról sose / szóltam ezért, / Csak, mint a régi pap, ki állig gombolkozva s ünnepélyesen, / Dühvel ordítva rázza ökleit, hogy visszhangzik a vidék s |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
szivéhez tartá már a pisztolyát: / Oh ifjuság, tennen hangodtól mámoros és társtalan / S oh kedves, régi polgármesterünk, akár az álmok kék királya, / oly szelíd... / A város elmaradt már, álmos madarakkal |
| [Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
éjszakád, / Mely érdekelne, néha tompán sírsz. S a háztetőiden / Hiába járkál lámpásával már a régi rém, hiába zörget, nem / figyelsz, / Nem nézel már utána, mért zavar? Mivelhogy mind letűnt |
| [Füst Milán - Önarckép] |
lassan elmegyek. / S mint ki régen hordja már szivében a halált, / Kárvallott számadó, megbántott, régi szolga / S ki birót ment el keresni, de nem talált |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ / / Felség, aggok vagyunk, mint látható, a nevem Kajetán s ez régi/ társam és barátom, Bohemund... / S mindketten, lantosok, Arméniából származánk, hol kopár, vörös |