reám

[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
s húz a sír felé? /... Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot! /... Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de kifáradtam már! A
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
őse én valék! / S mért kell alamizsnát kérnem tőled Átkozott Utókor, / Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések / S Nagy Viharok rengetegéből, át hullámon és ködön / Gondolj egy másodpercre
[Füst Milán - Önarckép]
Ó jaj, kiáltanám egy / ablakból talán / De gúnytól félek s elbuvok magamba. / Négy izzó fal mered reám csupán, / Az Úristennek vörhenyes haragja, / Majd bólogatva, lassan elmegyek. / S mint ki régen
[Füst Milán - A magyarokhoz]
Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás / Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is / van
[Füst Milán - Reménytelenül]
De jól tenyész a bűvös, zöld bürök, / Ásitó zsállya s mint a kis bünök, / Úgy pislog ott a mécsvilág reám... / Mivel mulassak itt? / Mi az, mi felvidít? / A könnyben termő burjánnal talán? / Csak árnyak
[Füst Milán - Őszi sötétség]
szidtak is: / Az egyik répát hámozott s haját felém hajítá, / A másik egy kerek toronyból sandított reám, / S amíg sok rémeset hadart, mit rég tudok, / Oly testrészét mutatta, mely már ki sem mondható


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.