| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
fák koronáin sorra / megűlnek... / S hogy mit várnak? én tudom. Még él valamennyi vadállat, / Ki ott rekedt az iszap szigetén: egész jól hallom szükölésük, / Még könyörgő jajjuk is elhallik néha idáig / S |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
hazudoz: / Fájt az élet nekem is, nem voltam érzéketlen sohasem. / Ám torkom összeszorúlt, hangom rekedt vala s félve, félszegen / Csak hadonásztam képtelen kinomban s kettős fájdalommal, / hogy szivem |