| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
az évszázadok őre, de megúntam, / Megúntam, mondom, igen e keserűt / A mesterségem megútáltam: rohanó bábákat az éjben, / A sok születést én lessem s ami megelőzi? / Elkésett lánykát, oh a szegényt, vad |
| [Füst Milán - Elégia] |
messzi / rejtezel! / S te kövér zsombék is, mély völgybe futó! / S két haragos patak is, hegyekről rohanó! / S te nagy magánosság is, a szívemig ható |
| [Füst Milán - Tél] |
majd úgy repül, akár a vak madár, / Veri a szél, a forgó szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó/ szélvihar / Lökéseiben csapdos, szárazon kopog és megver... / S képzeld el ezután, hogy itt jártam |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
peregnek. / Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, / S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó, / Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan / Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószivü szellem |