| [Füst Milán - Tél] |
egykor, énekeltem s míly dallamokat! / Földnek fekete göröngye felszállottam / Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fény alá... / S himnuszaimat zengettem feléd! és harsogtam / S rajtad |
| [Füst Milán - Utra kelni messzi menni] |
a fák / Füttyent a szél, biccent az ág / S örökre búcsút int az égnek kósza népe, / Körűlrepdesvén sáppadt homlokát... / Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, / Úgy megbámulja, mint a távozó csodát, / Ki |