| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
zömök állatát: / Ha jő valaki, alázatos ő, de elméjében rátarti és ravasz / S ha fáradt, lepihen és sárga almabort iszik... / Barátja alig van, csupán egy hórihorgas pék... / Két korcsmáros arra megyen |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
égi leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé: / Lenge e hölgy és átlátszó, mint üvegkehely sárga bora / S mint szőlőfürt, oly áttetsző, szép, édes melle gyümölcse!... /... Jaj nekem! Hogy Perzsiába |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
éjszakáiba... / Az erdőszélen álltál s jött a tél. / A tájat szemlélted, komor világodat, majd sárga csillagod / Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog / komondorok / Járták az |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
is van, mely körömmel téphető, / E vértelen félálmokat. / E gazok azt szeretnék, hogy félálom és e sárga derengés között / Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd |
| [Füst Milán - Kántorböjt] |
bolyg a híg világi űrbe'? Kérünk, / Add meg a mi boldogságunk' is, hogy énekünket / Szelíd ősszel, a sárga és szelíd lomb alatt, / A hűs fasorban, üres templomodból messzire hallják / A sétáló uraságok! / És |
| [Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt / Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet. / S olybá tüntél vón' akkor magad előtt is, mint az oroszlán... / Rettenthetetlen szigor, de |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
Fölöttünk súlyosodtak már a csillagok / S a folyón túl feltündökölt tündéri fény: egynéhány sárga lámpa... / S fenn halványúlt a hold / S az ének íme elhangzott és vége volt. / A polgármester |
| [Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni] |
Ki voltam éhes, mint a kigyók, / Lusta, mint a krokodílus / S pusztitó kedvű, mint az apokalipszis sárga lovasa / S a mohóság vad foltjai mozdúltak meg a szememben. / Hát ennen balsorsodat siratod |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
művészhez / / Sok lovas poroszkált már e gömbölyű földön, Borzippa szülötte, / Menénusz! / Kis sárga lován ment lassacskán némelyik Mekka felé, ( árva / zarándok! ) másik / Északibb tájon sárga |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
Kis sárga lován ment lassacskán némelyik Mekka felé, ( árva / zarándok! ) másik / Északibb tájon sárga szántóföldek közt ballagott aratáskor. / Ki látta? / Ezek közül többet, mikor éppen erős napsütés |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt. / Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő messzeségeken / S a |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
Így élem világom, borokra gondolok némely estén... / Vagy azt lesem: felgyúl e vajjon ama sárga, téli fény... / Tavasszal a rügyek éji pattogását figyelem... / Lesem a füstöt... / S mire az éji |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
lehajtja fejét, / S míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők, / Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, álmatlan szegény / szeme lecsukódik, / S elalszik a homályban. / / III. / A RÉSZEG KALMÁR |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
rokona, bús alvó kikötő, hol derengő fénynél / Halkan, halovány kísértetek járnak: éber hajósok és sárga tüzek / S őrt áll egy fekete katona magosan, s mint fekete angyal az égre / mered, / S két átkozott |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
a téli fán. / Gyönyörű volt a téli világ s én eltöprengtem éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe / Fúlt s a bús fenyők sötétje régen |