se

[Füst Milán - A Mississippi]
a Rocky Mountains / Legyező formájú záró szirtjein. Zúgnak a ligetek, / Amerre halad, ám te meg se billensz vén csont, még / a fülcimpád se mozgatod, / Dohányzol Isten igazába' s mégcsak feléje se
[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
a semmittevő, pimasz gazdagok / S a hűtlen, hálátlan szegény vessződ egyformán rettegi... / Se fatolvaj, se vadorzó nem állhat meg szemöldököd előtt, / S ha ki a város másik végéről gonosz
[Füst Milán - A jelenés]
meg a lényeket a hüségre, hogy, ha szomorún is, / komoran is és végleg elkeseredve / De még a veleje se felejti, hogy, bár rettenetes is, de szent a neve, / mert háromszor szent az Úr? / Oh felelj hát
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
gyermekek... / A bűnös, nagy király öreg dudásai... / Ám egyes könnyű, dajna nők, mint akik mit se hallanának / Ajkukat megnedvesíték nyelvecskéikkel és úgy néztek körűl... / A fürtjeik, akár a
[Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni]
Oh fussatok hát vad lovak / S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon, / Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a / vadászé, / Ki ölni megy el, nem fél, nem tekinti
[Füst Milán - Motetta]
majd nyugalmat? / Senkise tudja, / Mit hordok? / S mikor az utcán járok, / Magamba' mit morgok? / Se hitem, se nyugalmam, / Nem szeretek itt lenni / S magamba' forgok. / Nem hiszek a
[Füst Milán - A mélyen alvó]
Órjás mágnese... s tünékeny alakzatokkal csalogasson, ami nincs? / Mosolyogsz... s tán vissza se jönnél? Megóvom fénykoszorúd / S dédelgetem álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
is, / Ki köztük kosarával reggelente jár s lepényt kinál nekik / S az édesanyjuk eszükbe se jut. De mint a vérszomjas király, / ki egyben zsugori, / A kőbakokon ülvén, még a morzsákat is
[Füst Milán - Panasz]
nem tudod? / Mint aki kincses zsákkal jár és folyvást elveszít belőle / s mindhiába... / Senkinek se kell a kincs... így jártam én. Oh végtelen e lét / és tárgytalan! / S akármit mondanék, hatástalan
[Füst Milán - Levél Kanadából]
élet / S e világ is: mint a csillagképek rendje, vajha lassan elfordulna / szememtől... / És tagadón se kéne megőszült fejemet megráznom / Soha, soha többé
[Füst Milán - A Mississippi]
se billensz vén csont, még / a fülcimpád se mozgatod, / Dohányzol Isten igazába' s mégcsak feléje se köpsz / a folyónak... / Árjában nem uszol, zátonyain nem pihensz, / Varsát sem eresztel, hogy
[Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni]
nem sirok. Oh fussatok hát vad lovak / S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon, / Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a / vadászé, / Ki ölni megy el, nem fél, nem
[Füst Milán - Objektív kórus]
részegűlt / Folyvást csak rólad énekeltem, égek, s mint ki végkép elmerűlt / Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz / Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét: / Már én is úgy vagyok, hogy futnék
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
lehelve / Vágtatott a völgy fölött s a szíveket / Vad izgalom futotta tőle rögtön át meg át, / Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És erre most
[Füst Milán - Levél Kanadából]
Levél Kanadából / / Széles az út odalenn, messzi a vidék / S olykor, ha lenézek, / Lélek se moccan erre mifelénk / S némán áll a levegő tengere... / Ám ősszel... mikor lejönnek végre a hegyi
[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz]
két szempontból nézed majd a végtelent: szögben töröd. / S ha tombol is az éjfél majd körűled, meg se moccansz, ami / kérlelhetetlen, nem alkuszol vele, / Mert az vagy rég magad! S ha felhőid közt
[Füst Milán - A névtelen iszik]
tehát a kályha mellé. Csend van ott. / Hamvába hull a tűz ugyis, már lobbanása sem zavar / S mi meg se moccanunk a némaságban: kortyod is hogy hallható / legyen... / S lehúnyjuk szempilláinkat, mert
[Füst Milán - A Mississippi]
záró szirtjein. Zúgnak a ligetek, / Amerre halad, ám te meg se billensz vén csont, még / a fülcimpád se mozgatod, / Dohányzol Isten igazába' s mégcsak feléje se köpsz / a folyónak... / Árjában nem uszol
[Füst Milán - Mózes számadása]
fel várakat a nép, / De még az inge szövetét is csalafintaságból szövé. / Nem bíztam én ott semmiben se, nem a gyermekben / ki megfogant... / ( De már ahogy megnéztek a nők is... ama kőtáblákat cipelő
[Füst Milán - Motetta]
Senkise tudja, / Mit hordok? / S mikor az utcán járok, / Magamba' mit morgok? / Se hitem, se nyugalmam, / Nem szeretek itt lenni / S magamba' forgok. / Nem hiszek a kinyilatkoztatásban / S hogy
[Füst Milán - A fegyenc fia]
Csak aztán kamrád sarkaira jól vigyázz / S nehogy patkányt kiálts megint, ha este van. / S a sötétet se panaszold a fények alján, / Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked minden / árnyban... / Oh
[Füst Milán - Intelem]
szerettem, / Akit szerettem, hiába szerettem, / Barátaimat mind megúntam, / Sokat beszéltem, mit se szereztem... / Ó régi éjszakák emléke, unalmas / Éjszakák fájó emléke, nyugalmas / Semmittevés
[Füst Milán - Oh holdözön]
mélye, / Hogy jussod földünk annyi kéje? / Sugárzik ott fenn s én hagyom. / Nem szólok semmit, ő se szól / S a hátam borsódzik nagyon. / Te felfaló, te bűvölő, / Vagy férfi e, vagy lusta nő? / Anyám
[Füst Milán - Oh nincs vigasz]
minden fényét világoskék páncélú felhő / lovasokra szórván: / Így orgyilkosságról a sötétben senki se tud s kihalt utcákon / rohan a lator... / S a jajszóra, bezárt ablakokon zörgetőre, visszhangzóra
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
benne nyomtalan! / Csak orruk látszott ki a köd alól, míg elhaladtak s ki vontatta / őket? Senki se tudja. Az egyiken a kapitány reggelizett / A másikon épp vödörrel mert vizet a matróz... s hogy még
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
Habok a köd alatt / / A folyón... uszályhajók süllyedtek el a héten, / Senki se tudja, merre, senki se tudja, mikép, / Kiváltak a ködből, majd eltűntek benne nyomtalan! / Csak
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
Habok a köd alatt / / A folyón... uszályhajók süllyedtek el a héten, / Senki se tudja, merre, senki se tudja, mikép, / Kiváltak a ködből, majd eltűntek benne nyomtalan! / Csak orruk látszott ki a köd
[Füst Milán - Este van]
olyan volt életem. / Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, / E hegyén hátán bennem tornyosuló összevisszaság most / nyugalomra
[Füst Milán - Szellemek utcája]
nem kivánok többé táncokat, / Olyat nem tudsz mutatni pajtás, nem, olyat a / knídoszi táncmesterek se tudtak feltalálni, / Sem zenét, minek nekem? magam csináltam egykor / jó egynéhány dallamot / S azt
[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
pimasz gazdagok / S a hűtlen, hálátlan szegény vessződ egyformán rettegi... / Se fatolvaj, se vadorzó nem állhat meg szemöldököd előtt, / S ha ki a város másik végéről gonosz tervekkel jön és
[Füst Milán - Oh nincs vigasz]
s kihalt utcákon / rohan a lator... / S a jajszóra, bezárt ablakokon zörgetőre, visszhangzóra senki se/ válaszol, / Csak az út dobog, nem nyughatik, a nappalok kínjáról / álmában beszél... / És nincs
[Füst Milán - Henrik király]
kürt / amely megfuvatik néki, / Szegény porai hogy attól megremegjenek valahol... / Hisz még annyi se voltam, gyenge gyertyafény csak az arca / előtt, pislákoló lángomat a fuvalomtól / Egy finom kéz


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.