| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
várost, ahol annyit / szenvedék: / Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán... De jaj halaványan, / Sírván jön elém lelkemnek alázata újból... / S mint gyenge koró, amelyre leszállt az éjszaka baglya |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
felűltek fészkükön az éjben / S nevettek rajtatok, / A lábatok nyomát kerestem múltkor botladozva, / Sírván mutattam némely utcakőre: lám Árpád talán itt térdepelt, / E bágyadt, bús kölök, szerelmet vallván |