sincs

[Füst Milán - Halottak éneke]
a nap tüzét s játékos tükreit / S az árnyék mélyen, átlátszón sötét üvegjét, / Ha ártalmára senkinek sincs bús tekintetem / És senkit meg nem bántok, rontok azzal, még hogy élek? / Mi bűnöm volt, mely
[Füst Milán - Henrik király]
E kis világ. Oly terhes már. Egy végeláthatatlan tölcsér / Vár reá az útak végén. S amellett semmije sincs. / Hol a múltja? Egyetlen egy nap a zsákmányod dicső emberiség. / Mint lángokból az oroszlán
[Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat]
nem szeretsz s már jó kezed / Elnehezűlt szivemre többé nem teszed? / S már lázas felhőid közt sincs lakásod / S hiába várom onnan késő jeladásod?... / Ki teremtettél s megátkoztál, / Ki megcsókoltál
[Füst Milán - Este van]
órjás cet csillog a tenger háta, / Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, / Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el / A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda. / Még hazát is találok ott a vég
[Füst Milán - A névtelen iszik]
mert tudjuk azt, hogy mi a szenvedés. / Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs! / S tág sátort vonjon fölénk e képzelt látomás, hogy megvédjen / a kínoktól igyál! / Mi nem


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.