sohasem

[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
s furcsa / kézmozdulatokkal is őrjöngve hazudoz: / Fájt az élet nekem is, nem voltam érzéketlen sohasem. / Ám torkom összeszorúlt, hangom rekedt vala s félve, félszegen / Csak hadonásztam képtelen
[Füst Milán - Sirató]
szined: / A százados dió s kökörcsined / Mindegyre megujúl... De te nem / Csak te nem ujúlsz már meg sohasem. / Hogy voltál itt és éltél hirdetem! / De meddig vagyok én még híradó? / Hisz örökké nem tart az
[Füst Milán - Egy magános lovas]
Egy magános lovas / / Hol sohasem voltál azelőtt, az Arany Partok mentén / Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha rád köszönt az alkonyat


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.