| [Füst Milán - Oh latin szerelem] |
mindeddig szólni neki, mert féltem / az anyjától / S hogy biz' Isten mondom, félek tőle ma is. / De sose búsúljon azért, mert most aztán elviszem ám, eltépem / és elrablom, / Amíly biztos, hogy élek, oly |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
Hisz úgy látlak máris ködön át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz / S mégy húnyt szemeiddel sose járt utakon. S hogy nélkülem / jó neked ott. / S a szívem is bucsút int. S akár a multakért, úgy |
| [Füst Milán - A völgyben] |
a mélyükön. / De hol van ilyen ország s hol a párja? / Hiába fakgatsz, nem tudom, én arra sose jártam, / Ha kérdezed, én nem felelhetek. / S minden hiába van. / Egy szóval mondom: én nem ösmerem |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
S a lelkem gőgjén nem változtatok. / Oh némely ember alszik zsákokon, / Befal, ledől s horkolván sose lát / Bozontos mellű éjszakát. / Mint tófenéken furcsa limlomok / S a furcsa népség, mely ott |
| [Füst Milán - A Mississippi] |
Ó távoli folyam s ó Ámerika zordon és messzi vadonjai! félek... / Hogy nincs is jó bíró s én sose látlak meg benneteket |
| [Füst Milán - A Mississippi] |
már én is csak azt szeretem. / Fekete nap volt az életem. Kinek panaszoljam? Elmult. / Oh mintha sose láttam volna napfényes szép egeket... / Ó távoli folyam s ó Ámerika zordon és messzi vadonjai! félek |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
békességgel és a gabonának dícsérete közben / Végezzétek el e kétes térségen futásotok... / E hajók sose léteztek, ti jó Urak |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
le a tóba a víz iránti nagy szeretettől: / Nékem kín a szépség s fáj minden szeretet, titkomról sose/ szóltam ezért, / Csak, mint a régi pap, ki állig gombolkozva s ünnepélyesen, / Dühvel ordítva |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
menten felkavarta s boros lelkünket, mely rég / pihent: / Az órjás hold, / Ily félelmes még sose volt. / Akár a fényes kanca, nyugtalanul s gőzt lehelve / Vágtatott a völgy fölött s a szíveket |