| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
barna hajam eső veri / S feléd tárom ki két karom... / S kiáltanék a mélységből, hogy halld szavam... / De megismersz e még? / Vagy elfeledtél, nem szeretsz s már jó kezed / Elnehezűlt szivemre |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
tenéked a dolgok lelke éjszaka! Jóság / És okosság: tebenned egyesűlvén vannak! / S téged dicsőít szavam először, hogy szólalok s nem halkan többé, / De önérzettel, mert fennhangon szóljon a hívő: / Egy |
| [Füst Milán - A magyarokhoz] |
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel, / Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam! / Én prófétáktól származom |
| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
lenni / nélküle. / Mert mindig meztelen s mindig nevet. Az ujjain gyűrűk... / Ó hagyjatok! nincs már szavam... és mindörökre feledjétek / társatok |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
bús szolgád! / Ki dicsőséged zengem folyton s búsan / Egyre búsabban Tiédet és a magas Istenét! S szavam/ Nem hallod meg ó jaj nekem, soha! / Ó nem hallod soha! / Ezüst trónusodon naphosszat gondolkodva |