| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
alvó fények áhitott hazája: végtelen! / Ó végső koppanás a szíven, végső döbbenet: halál! / ó minden szédületek mélye: régen várt magány! / Ó hallgatásnak jóleső zenéje: emlékeket súgó! / Ó jóleső hang a fülnek |